Az Őfelsége pincére voltam a hetvenes években csak szamizdat formájában jelenhetett meg, annyira őszintén, sajátos - megbocsátó - iróniával beszél az elmúlt évszázad cseh történelméről, és mutatja be azt egy kisember cselekedetein keresztül. Történetünk hőse Jan Ditě, egy egyszerű opportunista, aki minden leendő alkalmat kihasznált, hogy feljebb lépjen a ranglétrán, saját szavaival élve „szerencsés legyen a szerencsétlenségben is”, és utcai árusból egy elegáns prágai étterem főpincére legyen, majd rövid időre szállodatulajdonos. 

Menzel a tőle (és Hrabaltól) megszokott naiv bájjal és emberszeretettel mutatja be az egyszerűségében különleges Ditě életútját, és ismertet meg a nézőkkel a háttérben egy letűnt világot: a vidéki kocsmák törzsvendégeit, a könnyű kisasszonyokat, a prágai kávézók elegáns népét, a vidám cseh hétköznapokat és az embertelen háborús időket. Teszi mindezt a legnagyobb természetességgel, hiszen a derék Švejkhez hasonlóan Ditě is készséggel fogadja el az új létfeltételeket, azzal a különbséggel, hogy ő minden változásból profitál, ezért nem a fronton kell bizonyítania hazafiságát. 

Az Őfelsége pincére voltam a történelem és a kisember kapcsolatának egyik legszebb mozgóképes megfestése, és ha nem is Menzel legjobb filmje, még mindig egy gyöngyszem a tudás kútjának mélyéről.