Bár a tagoknak megvan külön-külön az alapvető zenei irányultsága, már eddig is lételemük volt a változatosság. Ágoston Béla olyan dzsessz és folk vonalon mozgó zenekarokban tűnt fel, mint a Dél-Alföldi Szaxofonegyüttes, a Grencsó Kollektíva vagy a Folkestra, de Kispál és a Borz-lemezeken is közreműködött, sőt a pécsi rockzenekar dalaiból is készített már egyedi átdolgozásokat. Kvartettjében és Agostones nevű dzsessz-rock-folk formációjában is jobbkeze a bőgős Hock Ernő, aki emellett az élő zenére építő Omnifix hiphop csoportosulásnak is tagja, míg Benke Félixet a moldvai népzenéhez fűzi olthatatlan szeretet. Ami pedig az MC-t, Busa Istvánt illeti, ő az Irie Maffia nevű reggae formáció és a Gimmeshot hiphop klán embere, aki Ágoston Bélával a szintén kísérletező kedvű Budbudasban találkozott.  

Ebből az alapból kiindulva nem volt nehéz összehozni egy hiphop ritmusokra épülő, sok rapbetéttel és csipetnyi dzsesszel fűszerezett népzenei irányultságú dolgot. Viszont ahhoz már fantázia és merészség kellett, hogy jól ismert, főleg könnyűzenei motívumokat illesszenek bele áthangszerelve a (szintén a játékosság áldozataivá váló) népi dallamok közé, és így megteremtsék az együttes fő humorforrását. Itt a Panoráma című tévéműsor főcímzenéjéből ismert Tangerine Dream-szám, a Choronzon szólal meg szaxofonon és kalimbán (Pannondráma), ott Michael Jackson köszön vissza egy karácsonyi dalban (Boldog karácsonyt M.J.), de még Mozart Don Giovannija is feltűnik a d.j. a gekommen (Don Jovi) című darabban. Először csak kapkodjuk a fejünket a zenei idézetek hallatán (melyek egyeseket könnyen irritálhatnak is), aztán többszöri hallgatásra már kevésbé tűnnek fel, annyira könnyedén simulnak környezetükbe. 

A zenekar megpróbálja a legtöbbet kihozni akusztikus hangszerparkjából (szaxofonok, brácsa, szájharmonika, tilinkó, dob, doromb, kalimba, melodika, bőgő és természetesen az emberi test – beatbox, dorombének), de a produkcióban a legelképesztőbbek a cicéléssel (levélsíppal) előadott dallamfüzérek. Az erős kezdés után azonban a nagyrészt középtempós számok minden ötlet ellenére is hagyják elkalandozni a hallgató figyelmét, így felfrissítésként hat a szaporább ritmust és dudát alkalmozó az utolsó előtti szerzemény (az Aki dudás akar lenni… és az AC/DC-féle It’s A Long Way To The Top szövegéből idéző Portúra), majd a lemez egyetlen lassú szerelmes dala, a Másfél millió tépés Magyarországon (az „Indulj el egy úton…” kezdetű népdal és a Chris Isaak-féle Wicked Game refrénjének összeházasítása).