Szerelmem, Szarajevó
Grbavica, 2006 Színes, feliratos bosnyák-osztrák-német-horváth filmdráma, 90 perc
2007. május 17 - 23.
A boszniai háború legtöbbünk számára csak egy újabb tévékonfliktus volt a hírekből, noha kényelmetlenül közel zajlott le. Azoknak, akik túlélték a harcokat és az embertelen etnikai tisztogatásokat, mindez ma is húsba vágó valóság - néha szó szerint is.

Grbavica a bosnyák főváros azon kevés negyedeinek egyike, melyet a szerb csapatok el tudtak foglalni, és ahol aztán egy hírhedt fogolytábor is működött. Itt él a háború után a 12 éves lányát, Sarát egyedül nevelő Esma, akinek élete egy nap egészen furcsa okból áll a feje tetejére. Sara osztálykirándulásra menne, és ha igazolást visz arról, hogy soha nem látott apja sahid, vagyis a háborús hős volt - ahogyan azt ő anyjától tudja -, akkor csak jelképes összeget kell fizetniük. Esma hosszas időhúzás után sem áll elő a kérdéses dokumentummal, inkább munkát vállal egy éjszakai bárban, hogy a teljes összeget ki tudja fizetni, ám az esténként így magára hagyott lányát nem tudja sokáig félrevezetni. 

A dokumentumfilmes Jasmila Zbanic első nagyjátékfilmje számos más díj és jelölés mellett a tavalyi Berlinale fődíjasa lett, teljesen megérdemelten. Noha a történet tempója néhol egyenetlen, a film szívfájdító hitelességgel és együttérzéssel mutatja be egy megnyomorított város és lakóinak mindennapjait és legalapvetőbb problémáit, anélkül, hogy sajnáltatná magát és hőseit. A Kusturica-filmekből is ismert Mirjana Karanovic néhány óvatos rezdüléssel is pontosan érzékelteti a testileg-lelkileg megnyomorított nők sorsát, már csak miatta is megéri megnézni! 

Vízer
2007.05.10