Meghalt a KISS egykori gitárosa
Mark St. John 51 évesen, agyvérzésben vesztette életét.

St. John 1984-ben csatlakozott a KISS-hez, miután az előző két gitárost kirúgta a zenekar. St. John az Animalize című lemezen működött közre, de néhány koncert után őt is kitették a zenekarból, mert köszvénye miatt nem tudta százszázalékosan ellátni feladatát.  

A gitáros később saját zenekart alapított White Tiger néven, majd különböző előadók mellett tűnt fel session zenészként, utoljára 2003-ban jelentetett meg egy instrumentális szólólemezt.  

St. John nem az egyetlen egykori KISS-tag, aki agyvérzésben halt meg, korábban Eric Carr dobos vesztette életét ugyanebben a betegségben. 

(Yahoo) 

2007.04.10