Zene és szöveg
Music and Lyrics, 2007 Színes, feliratos amerikai romantikus vígjáték, 104 perc
2007. március 8 - 14.
Az igazi szerelmek köztudottan nem a semmiből pattannak elő, hanem hosszú csiszolódási folyamat, közös alkotómunka eredményei.

Bonnie például bankrablás közben szeretett bele Clyde-ba, Baby tánc közben kattant rá Johnnyra a Dirty Dancingben, Elvira pedig egyszerűen be volt tépve, amikor igent mondott Tony Montana házassági ajánlatára A sebhelyesarcúban. Romantikus történetünk hősei szintén cifrán jutnak el a zongora alatti szeretkezésig, ők ugyanis dalszerzéssel ütik el üres óráikat: Alex Fletcher (Hugh Grant) a nyolcvanas évek elfeledett popsztárja, Sophie Fisher (Drew Barrymore) pedig a hozzá feljáró növénylocsoló lány, aki irodalmi ambíciókat dédelget. Jól is jön a lány tehetsége a nosztalgiafellépések gázsijából tengődő szépfiúnak, a Christina-Britney-Shakira ősmassza alkotóelemiből összegyúrt Cora Corman (Haley Bennett) ugyanis egy dalt rendelt tőle (egykori példaképétől), ő azonban csak a zenéhez ért, a szöveghez nem. 

Grant ismét olyan megbízhatóan hozza a szerethető balfácán figuráját, mint Jimmy a nyolc oktávot, a harapnivaló Barrymore-lány pedig élettel tölti meg a kissé sablonosra sikerült showbiz-díszleteket. És miként a közösen szerzett szerelmes dal, a párocska története is kellemesen kiszámítható motívumokból áll, de ez nem akadályozhat meg senkit abban, hogy átadja magát a turbékolás bizsergető látványának, és rongyosra röhögje magát a rekonstruált videoklip és egyéb popipari szórakoztatóelemek láttán. 

A nosztalgiarádiók hallgatóinak melegen ajánlott, Kozsónak kötelező! 

csmozi
2007.03.05