Berlinale Kamera Díj Mészáros Mártának
Életműve elismeréseként Mészáros Mártát az 57. Berlini Nemzetközi Filmfesztivál Berlinale Kamera Díjjal tünteti ki február 13-án. A jeles alkalomból műsorra tűzik a berlini Filmpalastban az Örökbefogadás című filmet, amelyért 1975-ben a fesztivál történetében először kapott rendezőnő Arany Medvét.

Mészáros Márta 1975-ben elsőként vett részt a berlini filmfesztiválon Magyarországról. Elek Judit Istenmezején és Mészáros Márta Örökbefogadás című filmjeit mutatták be ekkor Berlinben. Mészáros Márta filmje négy díjat nyert el, köztük a fesztivál fődíját, az Arany Medvét. 

Az Örökbefogadás nemcsak Magyarország és a Berlinale kapcsolatában volt mérföldkő, hanem a fesztivál történetében is, hiszen Mészáros Márta lett a legelső rendezőnő, akit a berlini Arany Medvével jutalmaztak. 

A Berlinale Kamera Díj egyfajta köszönetnyilvánítás, amellyel 1986 óta azokat a filmes személyiségeket honorálják, akik a fesztivál történetében meghatározó szerepet játszottak. Az elismerést a fesztivál igazgatójától, Dieter Kosslicktól Mészáros Márta személyesen veszi át február 13-án a Filmpalastban, ahol újra levetítik az Örökbefogadás című filmet. 

További ünneplésre ad okot az idei berlini filmfesztiválon a John Templeton Filmdíj tízéves fennállásának évfordulója. Fekete Ibolya ebből az alkalomból hivatalos Berlinbe, Chico című filmjéért ugyanis 2001-ben elnyerte e rangos elismerést. 

A fesztiválon bemutatandó öt magyar alkotás (Jegyzőkönyv – Mansfeld Péter emlékére, Iszka utazása, Boldog új élet, Férfiakt és Szabadság, Szerelem) mellett a „Fórum” válogatásba Srdan Golubovic A csapda című műve kapott meghívást. A szerb-német-magyar koprodukció az Új Budapest Filmstúdió részvételével készült, koproducere Kántor László volt. 

A magyar filmesek legifjabb generációját a Berlinale Talent Campuson Gerevich András forgatókönyvíró, Madarász István rendező, Pető Kata színművész és Vadócz Péter rendező képviseli. 

(Magyar Filmunió) 

2007.01.31