A jamaikai anyától és zimbabwei apától született Jamelia Niela Davist „a brit Beyoncéként” is szokás emlegetni, de róla nem mondható, hogy munkamániás lenne: már rögtön első albuma, a 2000-es Drama után szülési szabadságot vett ki, és csak 2003-ban tért vissza a Thank You-val. A 2004-ben két újrakiadást is megért album sikerei, illetve a Bridget Jones - The Edge Of Reason filmzenelemezre készített Stop feldolgozás után ismét eltűnt, hogy bevállaljon egy újabb gyermeket, és csak 2006 végén bukkant fel újra a Walk With Me-vel.
A Something About You című beharangozó sikerszám hangsúlyos gitárjaival keltett meglepetést, a második kislemezdalnak választott Beware The Dog pedig – melyet Jamelia egy koncerten a Feeder együttes kíséretében is előadott – egyenesen a Depeche Mode Personal Jesusának főtémájára épülő glam-rockos csapkodás (lényegében a Soft Cell Tainted Love-jára alapozott SOS című Rihana-sláger keményebb testvérdarabja, s ehhez a rokonsághoz érdekes adalék, hogy néhány évvel korábban Marilyn Manson is pont ebből a két nyolcvanas évekbeli klasszikusból készített nagysikerű feldolgozásokat a maga glam-goth stílusában). Aztán ott van a tervezett harmadik kislemezdal, a No More című gospeles R&B bravúrdarab, ami a Stranglers Golden Brown című drogvalcerének hangmintáján ringatózik. Aztán ott van még a szitártémás Do Me Right is, ami úgy hangzik, mintha egy tíz évvel ezelőtti Black Grape-szám lenne, csak itt nem Shaun Ryder, hanem sztárvendégként maga a legendás amerikai hiphop törzsfőnök, Afrika Bambaataa hadovál.
Az említett számok azonban nem kakukktojások, hanem izgalmas összetevők ezen a női büszkeségtől duzzadó, változatos albumon, melyen alig akad töltelékszám és/vagy érzelgős ballada. A kommersz popzene egyik 2006-os mesterműve, mely Nelly Furtado Loose-ának szintjét ugyan nem éri el (nem is áll mögötte olyan kaliberű zeneguru-producer, mint Timbaland), és Christina Aguilera Back To Basicsével sincs egy kategóriában (nem áll mögötte olyan átgondolt és perfektül kivitelezett koncepció), de egységét tekintve például Beyoncé legutóbbi B'Day albumát a maga szerényebb eszközeivel is lekörözi.