Fűrész 3.
Saw III, 2006 Színes, feliratos amerikai horror, 107 perc
2007. január 4 - 10.
A megdöbbentően véres és meghökkentően sikeres Fűrész-széria készítői az eddigi vérfürdőre is rátettek még egy lapáttal - és csákánnyal, sósavval meg körfűrésszel!

Míg más horrorfilmek készítői vért izzadnak, hogy épkézláb történetet kerítsenek néhány látványos gyilkolászás köré, addig a Fűrész-franchise alkotói frappáns módon magát a trancsírozást tették meg a sztori mozgatórugójává. Ez már csak azért is okos, mert így a bennünk rejlő kis szadista dög bőven és hiánytalanul megkapja a magáét, ráadásul morális fenntartások nélkül, hiszen az alapkoncepció szerint minden áldozat korábbi erkölcsi fogyatékosságai alapján szenvedi el büntetését.

Igaz, a harmadik részben már néhány ártatlan is megszenvedi a mellesleg halálosan beteg és a film nagy részében öntudatlan sorozatgyilkos szeszélyeit, de mindenki szerencsétlenségére van neki egy segítőtársa még az előző részből, a néha csinos Amanda (Shawnee Smith), és van robbanónyakörvvel felszerelt vonzó orvosnő (Bahar Soomekh), akinek az a kellemetlen feladat jutott, hogy életben tartsa a gyilkost. Vagyis a szokásos rémisztő csapdák, embertelen gyilkoló mechanizmusok most is fennakadás nélkül működnek, a legvégére pedig némi fény derül bizonyos ok-okozati összefüggésekre is.

Az ugyan elég zavaró, hogy ebben a részben hemzsegnek a mindent elmagyarázó flashback jelenetek, és harmadszorra már kissé soknak tűnik az a rengeteg rafinált kelepce - de ha elképzeljük, hogy a főnökünk a szenvedő áldozat, mindjárt rózsaszínben fogjuk látni azt a sok vért is. 

Vízer
2006.12.27