A Kampec Dolores (lásd: Éganya Földapa) oldalági zenekaraként, de Kiss Erzsi színész/énekesnő vezetésével 1996-ban létrejött Egy Kiss Erzsi Zene nevű formáció gyorsan kialakította sajátos megszólalását, mely a kísérleti (alternatív) rock, a népzene, illetve a népzenei hangszereket sajátosan használó dzsesszes világzene, valamint a kortárs avantgárd/színházi zene elemeiből áll össze zeneileg. Igazi különlegessége azonban az ének, mely egy fiktív nyelvet idéző sosemvolt szavak, és hangutánzó szótagok elegyéből képez különleges, sajátos megszólalást. A szövegek hiányát pedig az érzelmes, sokszínű előadásmóddal pótolják az énekesnők, ugyanis Kiss Erzsi és az alaphangszerek mellett mindig több énekhang is megszólal az együttesben. Ugyan ez a speciális dalforma már a Kampec Dolores A tű fokán című 1993-as lemezen is hallható volt, az eredetiség hiányával mégsem vádolhatjuk az EKEZ-t – sokkal inkább besorolhatjuk őket a Zap Mama-, Anitas Livs- és Vaartina-féle nívós vokális mezőnybe, mint az említett női vezetésű formációk rockosabb unokatestvérét.  

Az előző lemez óta stabil felállás (mely már csak Vajdovich Árpád basszusgitáros révén kapcsolódik a Kampec Doloreshez), nagyjából ott folyatja, ahol legutóbb abbahagyta – sőt nagyjából olyan a zene, amilyen mindig is volt. Ez persze egy idő után kissé önismétlővé válhat, még szerencse, hogy a vendégzenészek változatosságot hoznak az összképbe (öblös orgonával, hegedűvel), mindenképpen errefelé keresendő a saját univerzumon belüli továbblépés lehetősége. Hallhatóan nagyon együtt van a zenekar, jók a játékos részletek (itt egy kis ska beütés, ott egy krimidzsessz téma, máshol meg egy csipetnyi sanzonos hangulat), a lemez megszólalása pedig ezúttal is dicséretet érdemel.