Úgy tűnik, Kazahsztán taktikát váltott. Az eddigi sorozatos tiltakozások és sértődések után meginvitálták az ellenséget az országba. „Szeretném meghívni Cohent ide. Nagyon sok mindent felfedezne nálunk” – mondta Rakhat Aliyev, a kazah külügyminiszter-helyettes.
A kedves invitálás annak szól, hogy Cohen filmbeli karaktere, Borat, egy kazah riporter Kazahsztánt úgy állítja be, mint nőgyűlölők, rasszisták és antiszemiták nemzetét. A Borat – Kazah nép nagy fehér gyermeke menni művelődni Amerika című filmet november 2-án mutatják be hazánkban.
A külügyminiszter egy helyi kazah hírügynökségnek úgy nyilatkozott, hogy „Cohen látogatása során megtudhatja például, hogy itt a nők autót vezetnek, a bort szőlőből csináljuk (nem pedig a lovak vizeletéből, ahogy azt a színész karaktere állítja – a szerk.) és országunkban számos zsidó él, akik szabadon látogathatják zsinagógáikat”.
Aliyev azt is hozzátette, Borat figuráját nem kellene komolyan venni. „Megértem, hogy néhány honfitársunk érzéseit bántja Cohen produkciója, de kell, hogy legyen egy kis humorérzékünk, és tiszteletben kell tartanunk mások kreatív szabadságát” – mondta a politikus.
Mindezzel többek közt valószínűleg arra célzott, hogy Kazahsztán legnagyobb mozilánca, az Otau szeptemberben bejelentette, nem hajlandó bemutatni a Borat-filmet. „Sértőnek, komplett hazugságnak és nonszensznek tartjuk ezt a filmet” – nyilatkozta akkor Ruslan Sultanov forgalmazási menedzser a Reutersnek. „Szégyen, hogy sok amerikai valószínűleg elhiszi az ott látottakat” – tette hozzá.
A kazah hatóságok tiltatták le egyébként a színész website-ját, a www.borat.kz-t, Sacha Baron Cohen viszont úgy cselezte ki őket, hogy újat indított www.borat.tv címmel.
(bbc.co.uk)