Szellemkutya sokat olvas és keveset beszél, galambokat tenyészt és a szamurájok ősi becsületkódexe, a Hagaku szerint éli mindennapjait. Ködös tekintete mögött bölcs nyugalom tanyázik, magányos harcos ő, aki tulajdonképpen már halott, csak valamiért mégis ebben a világban ragadt. Vesztenivalója így nem is lehet, életének egyetlen értelme, hogy a karmája által kirótt utat járja, és a végén méltó formális halálra leljen.

Munkaadói – akikkel galambpostán kommunikál – az olasz-amerikai maffia jócskán leáldozófélben lévő csillagai; kisstílű, reumával küszködő, ősz hajú rajzfilmbolondok, a "Család" foszladozó maradványai. A sztoikus fekete szamuráj nekik végzi a piszkos munkát, takarít az útban lévők között. Azonban konfliktusba keverednek, és a sors beteljesíteni készül önmagát. Szellemkutya olvas a jelekből és tudja a feladatát, egy kislányt szemel ki utódjának, ő pedig lelkiekben felkészül a találkozásra a mesterrel. 

Jarmusch igazi, vérprofi allegóriamozit gyártott a keleti filozófiából és a szamuráj lélektanból. Hangulata csöppet a Halott embert idézi, csak ezúttal a jelenkori zaklatott lelkeket piszkálja meg a rendezés. Az utalások és az elejtett jelzések tökéletesen működnek a filmben, mechanizmusa követhető, kicsit sem nehézkes, lebegő nyugalma különös pikantériát kölcsönöz az akciójeleneteknek, és megfontolt humora teszi igazán szerethetővé.