Muse: Black Holes And Revelations
(Motor / Warner)

A Muse kreatív fejlődése a befutást eredményező 2001-es Origin Of Symmetry és a világsztár státuszt meghozó 2003-as Absolution után is töretlen maradt. A gitáros-billentyűs-énekes Matt Bellamy vezette devoni trió, mely koncertzenekarként is a legjobbak közé számít (lásd: Hullabaloo, Absolution Tour), negyedik sorlemezén a pop irányába tolta prog-rockját.
Annyira koncentrált ez a lemez! Annyira üdén vagány a megszólalása! Annyira rafinált popzene, hogy csak úgy dől majd a rádiókból – a minden korábbinál hangsúlyosabban jelenlevő politikai mondanivaló társaságában! Bizony az már aligha kérdés, hogy eredeti tehetségekkel van dolgunk, akik ezúttal is briliáns dalokat írtak és ezúttal is sajátosan őrült, speciálisan kiérlelt prog-rock hangzásukban barangolnak tovább. Most azonban a dalokból kicsalható őrület továbbfeszítése helyett (melyet előző két stúdióanyagukkal már hatásosan kipipáltak) a hangzás megújításában keresték és nagyon eredményesen meg is találták a továbblépés lehetőségét. No és a dallamok, struktúrák – ha lehet – még inkább slágerorientált, rádióbarát megszólalásában (olykor egyenesen diszkóban galoppozik a ritmus), valamint ezzel ravasz összefüggésben az egyértelmű apokaliptikus-politikus üzenet hangsúlyozásában. A protest songos lemezek legújabb korszakában nem kunszt (mindössze hovatartozást leszögező gesztus) háború- és Bush-ellenes dalokkal előállni, viszont a zenekar visszatérő témája, az ezúttal is kissé giccses lemezborítón szintén megidézett Apokalipszis mibenlétének vizsgálata egyre időszerűbb kérdésnek mutatkozik, és e téren bizony elgondolkodtató sorokat kapunk („az élet elillan majd a szemem előtt”, „eljön az idő, hogy elrendezze a dolgokat”). Ahhoz pedig, hogy ne kelljen poszt-apokaliptikus világban a továbbélésért küzdeni, halaszthatatlan a változtatás szükségessége („szerettem azt, aki vagyok / és elszalasztottam a lehetőségét annak / hogy jobb emberré váljak”). Ehhez a minden korábbinál változatosabb zene: a szokásos virtuóz, spirális körök és szélsőségek felé hajtott hangszínek megőrzése mellett van itt technoritmus, lüktető diszkó, Prince-funk, acid vartyogás, goth basszusok, fenséges vonósok, szárnyaló trombitaszóló, akusztikus flamenco gitártémák. A részletek pedig 11 karakteres dallá állnak össze, egy olyan izgalmas, meglepetésekkel teli lemezzé, melyet elvárhattunk a Muse-tól. Az oxigénhiánnyal gyakran küzdő énekes és két társa ismét gyakori szereplő lesz majd az év végi listákon.  

9/10 

Dömötör Endre
2006.07.03