A nagy létszámú és meglepően fiatal átlagéletkorú csapat koncertjein gyakran játssza a Smoke City híres Underwater Love-ját, ami jó ízlésre enged következtetni, de segít is elhelyezni a Monchichit a zenei palettán. A számok többsége triphopnak nevezhető leginkább, de elég sok dub és funk elemmel feltupírozott formában, a két legjobban sikerült dal, pedig nem más, mint furcsa ska. A kettő közül a Tango című lassan indul, másfél perc elteltével tör csak elő belőle a ska lüktetése, és a későbbiekben is erős váltásokkal tér vissza a nyugodtabb ritmus, de talán pont ezért figyelemreméltó ez a szerzemény (a szöveg is jól passzol a zenéhez, a mámorról szól). A Szittyaszőlő esetében hasonló a képlet, csak itt gyorsabb a tempó – koncerten ez is biztos pont. Érdemes odafigyelni a háttérben bolyongó gitárra és trombitára is. Az etnóra éhes közönség kezdje a hallgatást a Gergelem című darabbal, ami az egyik legjobb magyar elektronikus folk feldolgozás. Aztán ott van még a Bubbles, ami ügyes választás volt a nyitódal szerepére: a jó alapok, a gazdagon hangszerelt felépítmény és a két eltérő karakterű énekesnő, Pancs és Tita elvarázsolják a hallgatót. Az ezt követő Bossa is nagyon jól sikerült - mintha egy Portishead-számot játszana a Zero 7. A lemez felvételénél a keverőpult mögött két amorf ördög, Tövisházi Ambrus és Pápai István tevékenykedett, így a hangzás is rendben van magyar bemutatkozó albumok viszonylatában.  

7/10