The Gathering: Home
(Sanctuary / Hammer)

A metál felől a progresszív rockhoz érkező holland Gathering együttes az elmúlt évek során szorgalmasan járt hozzánk, és a 2006-os Sziget Fesztivál nagyszínpadán is tiszteletét teszi az új album, a korábbiaknál szelídebb Home turnéján.

Amikor a Gatheringre a legtöbben felfigyeltek, a holland zenekar már túl is lendült kezdeti black metal korszakán, és a kilencvenes évek végétől kezdve már a magyar közönség is az erős torkú Anneke van Giersbergen csengő hangjával találkozhatott a progresszív rockot játszó ötösfogat fellépésein (sőt a 2004-es turnétól kezdve a Marjolein Kooijman basszusgitárossal tovább nőtt a lányok aránya az együttesben). Aki ott volt legutóbbi budapesti koncertjeiken, annak feltűnhetett, hogy a gitáros René Ruttent mennyire elvarázsolja az elektronikus hangzás, illetve mennyire szereti búgó-zúgó hangorgiával bűvölni a hallgatóságot.

A Home címet viselő új album 12 dalát ez a hangzásvilág jellemzi, az egykori kemény ritmusok lágy lüktetéssé szelídültek, olykor a pszichedélia területéig is elkalandozva. Persze az új lemez egyetlen dala sem jelent gyökeres eltávolodást az ismert Gathering-hangzástól, egyenként simán elképzelhetőek lennének bármelyik korábbi albumon, de így egészében világos, hogy a zenészekben legutóbbi sorlemezük, a 2003-as Souvenirs kísérletező kedve működik tovább, némiképp megszelídítve. A kissé nehezen emészthető, de remek Souvenirs anyaga még azévi koncertjeik programjába sem igen talált utat, a Portishead világára is emlékeztető új album közönségbarátabb kompozíciói viszont remélhetőleg egyformán képesek lesznek a régi rajongók megtartására és újak megnyerésére. A 2006-os Sziget-koncertig érdemes hát megismerni a Home elringató anyagát, de tombolni azért biztos a régi darabokra fog a hallgatóság. 

7/10 

nelson
2006.06.06