Első ránézésre érthetetlennek tűnik a címben rejlő ellentmondás, hiszen biztosan tevékenykednek az országban Hódító Tiborok, a film megnézése után azonban minden világossá válik: ez a Tibor nem az a Tibor - de minden esélye megvan rá, hogy azzá váljon.
Fonyó Gergely rendező már korábbi munkáiban is előszeretettel boncolgatta a szerelmi próbálkozások (
Kelj fel, Jancsi) és a nyári kalandok (
Na végre, itt a nyár!) hálás témáját. Most azonban semmit sem bízott a véletlenre: húzónévvel (
Gregor Bernadett) erősített
Hangyák a gatyában-átiratot készített, melybe a kötelező műfaji elemeken (foszforeszkáló óvszer, rezgő műpöcs, kamaszos ábrándok) túl a középgenerációs nézők kedvéért egy kis
Kamaszodó kamaszadó-ízt is csempészett.
Hősünk (
Fancsikai Péter) nagyban készül a horvátországi osztálylazulásra, amikor apja váratlanul közli vele, hogy a nyarat a magyar tenger partján, egy balatoni céges szállodában kell eltöltenie, ahol zavartalanul felkészülhet a történelem-pótvizsgára. Tibor érthetően kikészül, vesztett csaták és igazságtalan békeszerződések tanulmányozása helyett ugyanis sokkal szívesebben foglalkozna szüzessége elvesztésével, de nincs mit tenni, mert az apai szigor durvább, mint egy ukrán Igor (ez a poén szerencsére nem szerepel a filmben).
A kuki-cici műfaj ismerői - ellentétben a címszereplővel - természetesen a mélyen tragikus felvezetés után sem keserednek el, hiszen világos, hogy Tibor a Balatonon is elvégzi dolgát, azaz megcselekszi azt, amit megkövetel a (hm...) haza - csak egy kicsit körülményesebben. Ebben van segítségére Józsi (
Egri Bálint), a kötelező duci gyerek, Kata (
Gáspár Kata), a szállodavezető lánya, a gátlástalan bankigazgató (
Gesztesi Károly) és az elmaradhatatlan bombanő (Gregor Bernadett), aki már az internetről ismerős Tibornak.
Elkészült az első magyar EU-kompatibilis tinivígjáték, mely nemcsak a hazai fiataloknak szolgál komoly tanulsággal, de azoknak a felnőtt színészeknek is, akiket a gyerekszereplők szinte lejátszanak a vászonról!