Az 1999-ben létrejött klasszikus (két gitár, basszus, dob) rockfelállású zenekarnak korábban volt már egy lemeze: a 2004 elején – szintén szerzői kiadásban – megjelent Rosenkreutz kémiai menyegzője egy nagyon erős és egységes színvonalú bemutatkozás volt, vérbő matekmetál zúzásokkal és riffképletekkel, ritmus- és hangulatváltásokkal, kibukott, többféleképpen értelmezhető szövegekkel (bár az IHM-szövegvilág lényege pont az, hogy nem feltétlenül kell megérteni: a gitáros-énekes-szövegíró Pálinkás Tamás sorai akkor ülnek igazán, ha mindenféle erőltetett megfejtési szándék nélkül hallgatjuk őket). A debütáló lemezen 8-10 perces, nagyívű, de eposzi közhelyektől mentes szerzemények szerepeltek, súlyos gitárzúzások tempó- és stílusváltásokkal. A hagyományos dalszerkezeteket tökéletesen felrúgva kiválóan megfért egymás mellett az Isis-szerű zúzás és a füstös, ironikus dzsessz is. A sötétség hercege a maga hátborzongató refrénjével, a metál slágernek is felfogható Közelítő távolító, vagy a sok váltással operáló Mária dala egytől egyig telitalálatok voltak.

A zenekar idővel egyre népszerűbb lett underground körökben: a neten és a koncerteken is szinte már „isten háta mögötti” kultusz születésének lehettünk szem- és fültanúi az utóbbi két évben (a BudapestRockNRoll válogatáslemez-sorozat második részén és harmadik részén is szerepelt egy-egy IHM-szám, a már említett Közelítő távolító, illetve a Tavaszi nemződüh). 2005 novemberében aztán végre megjelent az új album, melynek címe Douglas Adams Galaxis útikalauz stopposoknak könyvsorozatának egyik részéből, Az élet, a világmindenség meg minden elejéről származik, ahol a főhős egy hideg és nyirkos barlangban eszmél fel, ahonnan a legelső busz is csak kétmillió év múlva indul: „A szokásos hátborzongató kora reggeli ordítás Arthur Dent hangja volt, aki felébredvén, hirtelen tudatára ébredt, hol is van.”

Az új album alapján az Isten Háta Mögöttnek megvan minden esélye, hogy ne csak nagy ígéret maradjon, hanem továbblépjen a kultzenekar státuszból, hiszen most már viszonylag letisztultabb szerkezetek, rövidebb számok jellemzik, sőt akad néhány akusztikus, már-már popközeli dal is, amely simán közönségkedvenc lehetne, ha eljutna a szélesebb közönséghez. Az egyik ilyen a Tavaszi nemződüh, amely soronként leálló akusztikus gitáros témával kezdődik, és első hallgatásra fülbemászó, azonnal ütő refrénjének („voltaképp innen is látszik a táj, hiába szállított arrébb ez a vagonnal szétsúrolt sínpár”) köszönhetően igazi, jó értelemben vett „pop-metál” sláger. A másik elsőre ható szerzemény a lusta gitárral és dobgéppel felvett Az orionaranyadért („meteoritom az orionaranyadért beletemeti a felemás szót, letakar a metabolika, az izom és a tudattá sápadt dicsőség”).

A zúzós, témaváltásokkal teli dalok is sajátos, pszichedelikus hangulatot teremtenek: a kísérleti Hízó, illetve az Annabarbi együttesből ismert Egyedi Péterrel közösen írt két szám, a dupla lábgépes A „földdel egyenlővé”-tétel és a Kanyarodási ceremónia mind kiemelkednek a hazai metálmezőnyből. Az album egyik legjobb száma, a Méltán a Tool, Queens Of The Stone Age és A Perfect Circle zenekarok alkotta szentháromság hatásait formálja saját IHM-es képére, és a szöveg itt is briliáns: „valami új nézőpontból vizsgált meg az a szó, amit olyanná formál az a szomorú szád, hogy majd értsem azt, hogy a nem is igen, s oda a hajlandóság”. A Tömeges vektor bozon kultúre című nyitódal szövegét pedig azért kell kiemelni, mert első hallásra úgy hangzik, mintha angolul lenne sajátos kiejtéssel, aztán sokadik hallgatásra jövünk csak rá, hogy ez bizony magyar (a refrén például azt ismételgeti: „Pótold a pótolhatatlant!”).

Gyakorlatilag az összes számból idézhetnénk szöveget, kivétel nélkül mindegyik eredeti és újító, sokértelmű, sokegyenletes rejtvény. Képek, amelyek tudatmódosító szerek nélkül is módosítják a tudatunkat. A zene pedig igényes, kísérleti, Mars Volta- és Neurosis-szintű, strukturált pszichedelikus metál, amely mentes minden klisétől és öncélú nu metal manírtól (amint maga a zenekar is kifejti sajátos iróniával a Kéjgáz című szám végén: „a nu metalos riffelés is egy önkifejezési forma”).

Az Isten Háta Mögött a hazai metál/hardcore színtér legeredetibb zenekara, pont.


9/10