(Faith & Hope / Neon Music / MusiCDome)
A kilencvenes évek végi brit független tánczenei hullám egyik nagy ásza volt a Tequila című Terrorvision-dal bigbeat remixével berobbant Mint Royale, azaz Neil Claxton és Chris Barker duója. Paul Van Dyktól Fatboy Slimig a vezető DJ-k széles köre játssza a dalaikat (a `99-es From Rusholme With Love Palotai mix CD-jére is rákerült), a See You In The Morning pedig – az 1999-es On The Ropes és a 2002-es Dancehall Places után – már a harmadik albumaik sorában. A munkálatok megkezdése előtt Chris ugyan kivált a csapatból, de a magára maradt Neil egyedül is összehozta az eddigi legütősebb Mint Royale-anyagot.
A korábbi lemezekről is több szám végezte reklámzeneként, de a
See You In The Morning meghallgatása után nem kell hozzá nagy jóstehetség, hogy belássuk: nem lesz ez másképp most sem. Ez a cucc a PR menedzserek álma, szinte az összes dalt el lehet képzelni reklámokban betétdalként, amint az a beharangozó
Singin` In The Rain átirattal már meg is történt. A klasszikus musical főcímzenéjének feldolgozását az új Volkswagen Golf-reklámhoz használták fel, ami nem csoda, hiszen elég ütősre sikeredett ez a kis adaptáció: pop, electro, easy-breakbeat és a jól ismert dallamok kellemes elegye. A lemez többi számáról is elmondható nagy vonalakban az, hogy elektronikus tánczenei megoldásokat hallhatunk, erősen popos kivitelben – és ami a lényeg: remekül megírt dalok formájában. Már a tavaszi kislemezről ismert nyitószám, a bigbeates
Wait For You mélyen befészkeli magát a hallgató agyába, az előző albumról már ismerős Steve Wren letompított énekével (ami kicsit a Chemical Brothers
Setting Sunjának Noel Gallagher-közreműködésére emlékeztet), a húzós gitártémákkal, valamint Gail Hebson háttérvokáljaival. Az ezt követő
Effect On Me popos downtempo, zongorával, vonósokkal, szép vokállal, nagyjából olyan mintha Moby csinálta volna (egyébként ez a szám is kislemezre került nemrég). A
Something New talán az album legeltaláltabb darabja: középtempós pop-hop, akusztikus gitárral, Class A remek szövegelésével és egy mintaértékű vokállal Aimée Duffytól – tuti slágervárományos ez is. A továbbiakban főleg a melankolikus popdalok viszik a prímet, bónuszként pedig megtekinthetjük a
Wait For You videoklipjét is, amiben egy enyhén skizofrén fiatal lány körbe-körbe autókázik az éjszakában (a CD-ROM blokkban találunk egy sajtócsomagot is, biográfiával és fotókkal).
8/10