Ha igaz volna...
Just Like Heaven, 2005 Színes, feliratos amerikai romantikus vígjáték, 95 perc
Férfi és nő közt az együttélés mindig nehéz ügy. A férfi folyton ráteszi a mahagóni dohányzóasztalra a söröspoharat, alátétet persze nem használ, emiatt a nő mindig rászól, amitől úgy érzi magát, mint egy zsémbes házisárkány, és előbb-utóbb elkezd valóban úgy is viselkedni.


Ugyanez történik filmbeli hőseinkkel, Daviddel és Elizabethtel is, csak az ő helyzetüket még az is bonyolítja, hogy Elizabeth egy igen vonzó, kicsit pattogós, hús-vér - kísértet.

Amikor ugyanis David nagy nehezen megtalálja álmai lakását, meglepve veszi tudomásul, hogy nem kívánt lakótársat kap egy csinos szőke személyében, aki úgy járkál ki-be az életében, ahogy át a falakon és a különböző bútorokon. Mivel az olyan hagyományos módszerek, mint az ördögűzés és a különböző okkultista trükkök csődöt mondanak, David kénytelen-kelletlen szövetséget köt bájos kísértetével, hogy kiderítsék, pontosan ki is Elizabeth, és mit keres még mindig a lakásban.

A nyomozás során élő és (fél)holt nemcsak egyre közelebb kerül egymáshoz, de fény derül mindkét fél múltjára, arra, hogy a véletlennek köszönhető kényszerű együtt élésen kívül milyen misztikus kapcsok kötik még össze a párost, és arra is, miért nem számít Elizabeth teljes mértékben élőnek és teljes mértékben halottnak sem. Ez utóbbi miatt az események a vége felé igencsak felpörögnek, és emberünknek gyorsan cselekednie kell, ha nem akarja örökre elveszteni túlvilági szerelmét.

Mark Waters rendező a filmre a Nem férek a bőrödbe és a Bajos csajok című vígjátékokkal edzett, és a végeredmény most is igen szórakoztatóra sikerült. A szellemes csavart leszámítva a romkomokban megszokott figurákat mozgatja (a két fő alakon kívül a hős régi barátját, egy hirtelen felbukkant mókás segítőt és a hősnő nővérét), és ez nagyrészt elég is a sikerhez. A Ha igaz volna... nem akar több lenni, és nem is lesz több, mint ami: egy korrekt, becsületes romantikus vígjáték jókor elhelyezett fordulatokkal és egy nagy adag szerelemmel a hölgyek, és sok-sok poénnal férfi kísérőik számára.
fürkész
2005.11.24