A
Fapados űrutazás a zeneszerző Tövisházi és a szövegíró Tariska Szabolcs eddigi legslágeresebb szerzeménye, a puttyogós alappal, az „
élj a mának, ne a mamának!” refrénnel és Péterfy Bori háttérvokáljával (no meg az általa dizőz módra elbúgott „
a női lélek csupa szeszély” sorral). Az albumról ismert eredeti a maxin nem hallható: a fő helyre itt a
Szotyidiszkó alcímű remix került, mely vélhetően a zenekar által korábban használt
szobadiszkó stílusmeghatározásból származik és mint mutatja, a zenei alap diszkós puhítást kapott, hátha a rádióknak így nagyobb kedve lesz lejátszani (ilyen
Szotyidiszkó remix már a
Molylepke Minibár album kislemezdalából, a
Nincsen a világonból is készült két éve). A zárósor is kicserélődött: „
keressünk a Marson közértet!” helyett „
éljünk úgy ma, mint a növények!” szerepel. Akárcsak a maxi végére került
Mint a növények alcímű remixben, melyben az eredetihez képest a szövegben nagyobb a változás: az első verze új sorokat kap („
csörgünk ott a Vekker bárba` / majd kialszom délutánra / vagy ha nem, hát akkor róka / látogat el a tyúkólba”), viszont a második végéről hiányzik „
a női lélek csupa szeszély”, ami fura űrt hagy.
A maxin a
Cellux-szimfónia album három további száma is szerepel eltérő formában: a
Zöld hullámból csendes, visszafogott
Sero Muki remix készült, a
Nagy meleg pulóver és
A dióhéj hajós pedig a 2005. márciusi lemezbemutató koncerten felvett élő verzióban hallható (az előbbiben a zenekarral ma már csak néha-néha vendégként fellépő Péterfy Bori énekel, az utóbbiban pedig a Honvéd Férfikar Szerenádkommandója). A kiadványra felkerült újravett változatban egy ősrégi Tövisházi-szerzemény is, az 1997-es
A mina punk című Amorf Ördögök-demóról ismerős
Fűben guggolni nappal, a maxi legvégére pedig poénból feltették az együttes első kislemezdalát, a
Nekem a Balaton... feldolgozást –
visszafelé lejátszva.
8/10