Harmadik vagy
első igazi magyarországi ska hullám? Nem igazán ez az érdekes kérdés, bár tagadhatatlan, hogy voltak a műfajnak interpretálói korábban is, igaz, hogy soha ilyen nagy számban, mint most. A PASO javában dolgozik várhatóan 2005 őszén megjelenő első stúdiólemezén, előtte azonban meg főszerepet vállalt e válogatás összeállításában. A tizenhat zenekart (köztük néhány ma már nem működő formációt: az 1981-es zseniális kislemezdalának ki tudja honnan származó változatával szereplő Fórumot és a feloszlásával a PASO-tagsághoz is hozzájáruló CsizmáSKAndúrt) bemutató tizennyolc dalos kompiláció megnyugtatóan színes és jól szerkesztett képet nyújt a színtérről. Az ország minden tájáról beválogatott zenekarokról szolidan informáló füzetből az is kiderül, hogy vagy 14 másik produkció meg nem is került fel e jelenlegi térképre – az viszont sajnos nem derül ki, hogy az egyes dalok mikoriak és milyen kiadványokról származnak. Akadnak a stílushoz csak periferikusan köthető előadók (az inkább HC-skában vagy ska-punkban nyomuló pankSapKA, a funky-bulis Malacka és a Tahó, az autentikusabb reggae-t játszó Re-G és persze a Ladánybene 27), itt vannak a „nagyágyúk” (a két korábban már publikált dallal szereplő PASO, a Tigris, a Boogie Mamma és a Honeyball – ők szintén két szerzeménnyel, de kár, hogy a legslágeresebb darabjuk, a Boccaccio kimaradt), valamint a gyűjtemény meglepetéseit szállító „kicsik” (az instrumentális
Juarral a Nemérdekes, a
Lay Anna című angol nyelvű dallal a Skafunderz, a 2Tone-os hangulatú
Rendetlenséggel a Skambulance).
S hogy milyen az ország ska térképe? Színes, domborzati: alföldek, dombságok, néhol még egy-egy hegy is.
7/10