Például rögtön azzal, hogy a nyitódalt, a „Senki nem ért semmit...” kezdetű címnélküli a capella darabot (a tradicionális St. James Infirmary Blues dallamának variációját) nem Lovasi András énekli, hanem Csík János, a Csík Zenekar prímása, fájdalmas hangon - talán azért ő, hogy a Lovasi énekstílusából elkerülhetetlenül előbukkanó humor itt meg legyen zabolázva. A következő szám, az Egy fiú ágyában viszont egy megnyugtatóan tipikus dögös-vicces Kispál és a Borz-dal, némiképp az előző album slágerének, a Tiszai pu-nak a rokona, melyben az énekes, „a kopott szócső” egy kollégiumban eltöltött éjszakáról mesél, és eljut Hamvas Bélától a Tankcsapdáig. A harmadik dal, a boldogság felé való vitorlázás vágyával és a természeti képekkel régi Kispál és a Borz-hangulatokhoz nyúló Csiga szövege ihlette (és értelmezi) az album címét és a lemezborítót. Aztán a következő számot megint nem a szövegíró Lovasi énekli - hanem a zenekar állandó vendégzenésze, Leskovics Gábor, Lecsó a Pál Utcai Fiúkból (a koncertekről már egy éve ismerős Vackolj belém zenéjét ugyanis ő írta - gitárbontogatós beatzene fütyörészéssel, az egyik legegyszerűbb és legslágeresebb dal a lemezen).

Innen aztán Lovasi végleg visszaveszi az éneklést, a régi kispálos zenei témát és fáradt éneket ütköztető WC-n sírni még a Csík által énekelt bevezetőből is „visszarabol” sorokat. A Gyógyüdülő a kellemes verzék után durva középrészbe csap át, tébollyal és halállal. A leginkább 2000-es Velőrózsák zenei világához és az ott oly hangsúlyos Az autóm és én sorozathoz visszanyúló Iszonyú lassú egy gondolatkísérlet egy piros lámpánál. A Gomolygó is gondolatkísérlet, de viccesebb formában, zeneileg és szövegileg egyaránt („jó lehet nőnek lenni / főleg ha én lennék a pasim / bár biztos lógna a mellem / vagy más lenne rakva rám gagyin... / azért a Kozmopolitén / tesztje szerint nincs baj / csak többet kéne szopnom / meg kicsit vékony az ajkam / meg túl sokat vagyok otthon”).

Az Ugyanazokat egy lassú valcer torzított énekkel, szétbirizgált gitárral és vásári-cirkuszi orgonahangokkal (némileg a Holdfényexpressz albumról való Szívrablás rokona), ami után a két percnél is rövidebb Éjjel álmomban hoz megnyugvást - kedves kis fülbemászó darab, a háttérben táncoló zongorahangokkal. A Van amikor lazább, slágeresebb, játékosabb („van amikor nem álom / van amikor az élet / unja hogy ronda, és azt mondja, tényleg / mért ne lehetnék én szebb / mért ne lehetnék én jobb / na menjetek és szórakozzatok”), a zongoratéma és szaggatott dob nyitotta, majd lassú poroszkálásba váltó Ippon lite az iszapbirkózást használja szimbólumként, majd ismét egy slágeres, élénkebb darab jön, a gyermekkorba visszaálmodó Kép mindenkiről - a lemez legnagyobb közönségfavoritja lehet, nosztalgikus, mint egy régi Kex-szám, és még egy újabb Pataki Attila-fricska is van benne („Beatles-, Abba-, Queen- és Edda- / képek voltak a falon / az Eddát leszedtem, mert az Attilában / már akkor se bíztam meg vakon”).

Az akusztikus gitárral és „parararara-rappa” vokállal finomított Karácsony témája is az ártatlanság elvesztése, a bűnbeesés, a „minden rendben van, nincs esély / popsztárok sírnak a Jóistenért” kezdetű (később az „aki mikrofont használ, az mind hazudik / akkor is, ha azt hiszi, tudja a tutit” sort is tartalmazó) Minden rendben élénk tempóban, kiabálós énekkel vizionál apokalipszist meg utolsó ítéletet, hogy aztán a lemezt a csembalószerű hangokkal és groove-os dobokkal vonszolt, „gumicsizmában gázolok át a sáros véren / nem fordulok meg, itt hagyok mindent, amitől féltem” felütésű Gumicsizma zárja, aminek végén a mesélő fáradt fütyörészés után Leonardo DiCaprióként elmerül a Titanickal együtt, gúnyos hegedűhangok közepette (a zenekar az utolsó pillanatig játszik).

„Egy olyan képzeletbeli válogatáslemez volt a terv, amin a kedvenc stílusainkban játszanak kedvenc képzeletbeli zenekaraink” - fogalmazta meg Lovasi András, aki társaival ennek az albumnak az anyagát nem igazi stúdióban vette fel, hanem darabokban itt-ott, koncerthelyszíneken, víkendházakban, a zenekar patacsi próbahelyén, Pécs külterületén. Eklektikus és spontán megszólalású lemez született, hangzásában nem olyan markáns, mint a Turisták bárhol, és most valahogy Kispál András gitárjátéka sem érvényesül olyan jól. Az élet és szerelem abszurditását minden korábbinál keményebb hangvételben tárgyaló Én, Szeretlek, Téged emiatt az eklektikusság és spontaneitás miatt is a Bandi a hegyről albummal rokon leginkább (még azzal a különbséggel is, hogy itt a zeneszerzés inkább csapatmunka volt).


9/10


(A zenekar október 29-én, pénteken 13 és 16 óra között dedikálja az albumot a Révay utcai Wave lemezboltban.)