Az első hírek arról szóltak, hogy a zenekar több mint 30 dalt készített az új albumhoz, aztán az anyagot rockoperaként kezdték emlegetni. A dolog persze nem ennyire rémisztő: a gitáros-énekes-szövegíró Billie Joe Armstrong és két társa ezúttal is fasza, feszes és fülbemászó dalokat faragtak, ráadásul néhány zenei témát jól egybedolgoztak, így a lemezre két öttételes kompozíció is került, ahol nemcsak a tételek közt, de magukon a tételeken belül is kapunk tempó- és stílusváltásokat. A legjobb Green Day-hagyományokat (lásd:
Basket Case) felelevenítő
American Idiot című nyitódalt követő kilencperces
Jesus Of Suburbia például egy David Bowie-s beütésű glam rock himnuszt, akusztikus gitárral és csengő-bongó hangokkal csinosított részeket, illetve zongorás kiállásokat illeszt a punk-pop keretbe, a lemez vége felé elhelyezett, szintén kilencperces
Homecomingban pedig erős Who-hatások, szaxofonos rock`n`roll és harangos, üstdobos monumentáliák keverednek (egy-egy tételt a basszista Mike Dirnt és a dobos Tré Cool is énekel), míg az album fókuszpontjaiba helyezett két punkszvit közti dalok is változatos zenei utazást kínálnak: az
Are We The Waiting például a nyolcvanas évekbeli U2 (és hasonszőrű kortársai, például a walesi Alarm) heroikumát idézi, az
Extraordinary Girl egzotikus ütősökkel indul, majd hatvanas évekbeli beatbe csap, a
Letterbomb nyitányában a
riot grrrl Kathleen Hanna (ex-Bikini Kill, Le Tigre) dalolja el előre kislányhangon a
Homecoming egyik témáját, az akusztikus gitáros
Wake Me Up When September Comes című lassú pedig akkora rádiókedvenc lesz, mint egy ház.
A jól bevált Rob Cavallo producerhez vissztérve készült albumon nemcsak a zenei témák, de a szövegek is összefonódnak, ahogy egy konceptlemezhez illik. A politikus kezdés a Bush-kormány tendenciáit kritizálja nyíltan (a nyitódal mellett legdurvábban a
Holiday című számban: „Zieg Heil
a gázos elnök úrnak / Bombákat kioldani, ez a büntetésetek / porba dönteni az Eiffel tornyokat / ha kritizálják a kormányotokat / dirr-durr, záporozzanak az üvegcserepek / megölni mindez buzit, aki nem ért velünk egyet”), majd letaglózó társadalmi és közérzeti tablót kapunk: paranoia, hazugságok, elveszett álmok, elveszett ártatlanság, befulladt lázadás, menekülési vágy, magány. A Kertvárosi Jézus nem tud senkit megváltani, a lázadó Szent Jimmy meghal, az a Hogyishívják nevű vagány csaj meg már nincs sehol, valószínűleg hozzáment valami hülyéhez...
A Clash, Sex Pistols, Stiff Little Fingers, Jam és társaik bűvkörében indult, majd a gyökerekig, a Who-ig és a Kinksig, sőt az ős-rock`n`rollig visszaásva megtáltosodó és zeneileg kiteljesedő Green Day tagjai harmincéves korukra az egyik legfontosabb amerikai rockzenekarrá nőtték ki magukat és a 2004-es év egyik legizgalmasabb, leghatásosabb, legemlékezetesebb amerikai lemezét készítették el. Ki gondolta volna?
9/10