A két minneapolisi fiú nem is filmesnek készült, egyetemi éveik alatt azonban beleszerettek a mozi világába, amelybe úgy csöppentek bele, hogy Ethan egy barátjának, bizonyos Sam Raiminek segített egy olcsó horror, az Evil Dead vágásában. Ezután, mintegy próbaképpen fillérekből készítettek egy gonoszkás film noirt, a Véresen egyszerűt, és az üzlet beindult. Sosem készítettek igazi kasszasikert, de nem kell senkinek bizonygatniuk, hogy a legjobbak közé tartoznak.

A hazai forgalmazók több filmjük DVD-kiadásával adósak, hiszen sem a Véresen egyszerű, sem a sötét tónusú, de remek gengsztermozi, A halál keresztútján, a halványabb Nagy ugrás, vagy az Arany Pálmával jutalmazott Hollywoodi lidércnyomás nem jelent meg, nem beszélve az Ó, testvér, merre visz utad?-ról, amely nálunk furcsa okból a mozikba sem jutott el. Életművük másik fele azonban már elérhető dvd-n, és a csapathoz hamarosan a vadonatúj Betörő az albérlőm is csatlakozik.

Vízer

Az ember, aki ott sem volt (The Man, Who Wasn`t There, 2001)

Ed Crane borbély. Ed Crane nem szereti a munkáját. Ed Crane nem szereti a feleségét. Ed Crane-nek mintha minden mindegy lenne. Egykedvű arckifejezés, a cigi állandóan a szájában. Mégis, amikor parókás kuncsaftja némi befektetésért cserébe hatalmas hasznot és önállóságot helyez kilátásba, Ed Crane beindul. Névtelenül zsarolja neje főnökét-szeretőjét. A kapott pénzt továbbadja, ám a megzsarolt rájön mindenre. Ed Crane szúr. Másnap megadóan fogadja a nyomozókat, ám a hatóság nem őt, hanem feleségét vádolja.
Joel és Ethan Coen filmje aztán tovább csavarja az alaphelyzetet bírósági jelenettel, csábító tizenévessel. Mindezt fekete-fehérben, mintha az 1949-ben játszódó film kortárs darab lenne. Az ember, aki ott sem volt a korabeli film noir stílus megannyi jegyét felvonultatja a történetet elmesélő főhős narrációjától kezdve a túlzásig szenvtelen arckifejezéséig. Stílusbravúr a javából, főhajtás az ötven évvel korábban megteremtett műfaj előtt. A rendezőpáros azonban szokásához híven konkrét filmeket is idéz, ezúttal tán Kubrick Lolitáját a legerőteljesebben.
Ed Crane története mindemellett újabb fanyar Coen-szatíra, ahol az alapelemek visszaköszönnek a korábbi munkákból. A fanyar irónia mögötti szomorú valóság az emberi ostobaságról, a kiúttalanságról mesél, az egyhangú élet sivárságáról és a kitörési kísérletek bénaságáról, lehetetlenségéről, a porszem-lét megváltoztathatatlanságáról. ****


Extrák:
A film színesben a második lemezen. Ez a kuriózum igen sokat ér és magyarul is élvezhető (nem úgy, mint az alapfilm korongján található többi extra). Pedig a rendezők és a főszereplő által előadott audiokommentár és a Roger Deakins operatőrrel készített majd egy órás interjú felirattal nagyobbat szólhatna. A rendezők filmográfiája kicsit pontatlan, a szereplőké nem. A kimaradt jelenetek menüpont alatt egy ügyvédi szónoklat és néhány frizuraformáció értendő, a fotógaléria menüpont pedig nem működik. ***
kalambó

Arizónai ördögfióka (Raising Arizona, 1987)


Bár a történet kissé túl könnyedre sikerült, ez a korai, de remek vígjáték már fel tudja mutatni az összes kiforrott Coen motívumot. Ilyen a gaz milliomos, a kedves lúzer főszereplők, no meg páratlan időzítés, a parádés cselekmény és az elképesztő karakterek. Ráadásul ez egyben Coenék legpörgősebb filmje is onnantól kezdve, hogy hőseink, Hi, a piti bűnöző és Ed, a házias rendőrnő a természetes módszerek kudarca miatt csecsemőt lopnak maguknak. Ám a kölök egy gazdag és mérges ember ivadéka, aki egy kegyetlen és szőrös motorost küld az idétlen pár nyomába - és innentől mindez már igazi roadmovie. Az ekkor még kevéssé ismert Nicolas Cage - aki eddig legelőnytelenebb külsejét és legjobb vígjátéki alakítását villantja fel - elképesztő karakterek és fergeteges dumák között csetlik-botlik, mindenki nagy örömére. ****


Extrák:
Előzetesek. *

Fargo (Fargo, 1996)


Könnyed vígjátékaik és retroízű krimijeik után a testvérek komoly meglepetést okoztak ezzel a filmmel, ami a kritikusok kedvence lett, ráadásul két Oscart is hozott a konyhára. Coenék sebészi pontossággal és szenvtelenséggel mesélik el a pitiáner autókereskedő kísérletét, hogy saját felesége elraboltatásával némi pénzt csaljon ki ellenszenves apósából. A kezdeti csetlés-botlásból azonban vérfürdő bontakozik ki, és a cselekmény szokatlan brutalitását csakis az ügyben nyomozó terhes sheriffnő alakja teszi emberivé, amin nehéz lenne csodálkozni, mivel az illetőt Frances McDormand, Joel felesége alakítja. De nem csak az teszi emlékezetessé a filmet, hanem a valóban fantasztikus operatőri munka, valamint Steve Buscemi és Peter Stormare ostoba gazfickópárosa *****


Extrák:
A kommentáron ugyan nem a Coen testvéreket halljuk, hanem Roger Deakins operatőrt, de ő is elég érdekes. Aztán jön egy werkfilm és interjúk a készítőkkel, valamint szöveges érdekességekkel tűzdelt változatban is nézhetjük a filmet. A Coen testvérek családfáján megnézhetjük, hogy eddig kikkel dolgoztak a fiúk, meg akad egy működésképtelen fotógaléria és előzetesek. ****

A nagy Lebowski (The Big Lebowski, 1998)

Egy igazi kultfilm, a végső slacker mozi! Bár a Fargo hívei túlzott komolytalansággal vádolják a filmet, csak részben van igazuk. Ez ugyanis egyben Raymond Chandler Nagy álomjának a modern, komikus átirata is egyben, élen a Fószerrel (Jeff Bridges élete egyik legjobb szerepében), aki névrokonsága és egy furcsa emberrablás révén egyre furcsább kalandokba keveredik, holott ő inkább bowlingozna a haverjainak. Mindez olyan lenyűgöző könnyedséggel és eleganciával - no meg tömény szarkazmussal - van előadva, hogy korunk egyik igazán emblematikus mozija lett. *****


Extrák:
Egy harmincperces werkfilm, filmográfiák, valamint a Fószer kedvenc koktéljának, a White Russian-nek a receptje. ***

Kegyetlen bánásmód (Intolerable Cruelty, 2002)

Alkotóink eddigi legkevésbé sikerült munkája, ami részben azzal magyarázható, hogy a forgatókönyvet nem csak ők írták, valamint, hogy George Clooney és Catherine Zeta-Jones nem kifejezetten azt a stílust képviselik, amiről a tesók híresek. Ettől függetlenül a kellemes válóperes dráma, amelyben Clooney az ügyvédet, Zeta-Jones pedig egy hűtlen asszonyt alakít, romantikus komédiaként - és tiszteletadásként Frank Capra életműve előtt - megállná a helyét, ha nem lennének ilyen magasak az elvárásaink. De a jól fésült történetben néhány percre azért feltűnik a gonosz kis Coen humor - és ez jó! ***


Extrák:
Egy rövidke werkfilm, egy kis ízelítő a szereplők ruhatárának összehozásáról - ez vajon kinek jutott eszébe? - és rövid, de feszesre vágott válogatás a bakikból. **
Vízer