"Többet látsz és jobban látod"Az IMAX filmszalagot a hagyományos, függőleges befűzéssel szemben horizontálisan vezetik el a vetítőlencse előtt, és vertikálisan torzítva húzzák szét a képet. A páratlan képélesség egyik titka, hogy a képkockát vákuum szívja rá a lencsére. A hatcsatornás hangot a filmtől független lemez hordozza. Több technikai változat létezik, amelyek közül az IMAX-3D a csúcs: a jobb és bal szemnek megfelelő képet egyetlen filmszalag hordozza, de külön vetítik ki őket.
Nos, mindebből mi marad a DVD-n? Az IMAX-filmeket hagyományos filmre átírni lehetetlen, VHS kazettákon azonban gond nélkül forgalmazzák őket évek óta. No, annál azért jobb a helyzet DVD-n: a kép és a hatcsatornás hang kristálytiszta, de a méret tekintetében, amely az egész dolognak a lényege, otthoni felszerelésünk adottságaival kell beérnünk. Ettől függ, hogy lezuhant állal bámulunk-e majd a végtelen űrben forgó, kék bolygóra, vagy vállrándítva nyugtázzuk-e, hogy mindezt a tévében is bármikor láthatjuk.
Egyéb méretes apróságokAz IMAX-technológiát kanadai feltalálói az 1970-es Osakai Világkiállításon mutatták be, és a következő évben Torontóban már meg is nyílt az első IMAX-mozi. A mai 228 moziból 107 található az Egyesült Államokban, 25 Kanadában, 19 Japánban és 41 Európában. A filmek hossza általában 40 perc körül van. A több, mint 150 létező film műfaját tekintve legnagyobb részt ismeretterjesztő- és természetfilm, de akad köztük koncertfilm (
Rolling Stones At The Max), és rajzfilmeket is átdolgoznak erre a formátumra (
A Szépség és a Szörnyeteg). Az IMAX-operatőrök eddigi talán legnagyobb vállalkozása az volt, amikor az
Everest forgatásán a hátukon vitték fel a hiperkönnyített, 19 kilós kamerát a világ tetejére.
IMAX a szomszédbanA hozzánk legközelebbi két IMAX-mozi Krakkóban (www.kinoimax.pl) és Bécsben (www.imax-wien.at) található. A bécsi Technisches Museum nyugati szárnya mellett ezekben a napokban, 2002. június 7-én adják át az új 3D-s IMAX-mozit, amely Európa harmadik ilyen filmszínháza lesz - a korábbi kettő Poitiers-ben, illetve Sinsheimben épült. A 600 négyzetméteres vászonra (21x29 m) vetített háromdimenziós kép egyszerre 450 néző lenyűgözésére lesz képes, akiknek 24 ezer Wattos digitális hang dübörög majd a fülükbe 6 csatornán keresztül.
Fikciós IMAXAz első IMAX-3D-játékfilmet Jean-Jacques Annaud készítette 1995-ben
Wings of Courage címmel. A soványka történet alig tölti meg a 40 percet, de a látvány tökéletesen eltereli erről a néző figyelmét. Dél-Amerika a XX. század elején: Antoine Saint-Exupery (Tom Hulce) repülő postaszolgálatot létesít az Andok fölött, ahol Henri Guillaumet (Craig Sheffer) aprócska duplafedelőjével egy viharba kerülve lezuhan. A film azt meséli el, mint talál vissza a jeges hegycsúcsokról a civilizációba, eközben neje ( Elizabeth McGovern otthon aggódik érte, Val Kilmer pedig mint hősi példakép jelenik meg. A szemtanúk szerint nem csak a hatalmas természeti felvételek lenyűgözőek, de a belsőkben készült drámai jelenetek is, amelyekben az apró részletek olyan valószerűek, hogy a párbeszédekre is nehéz odafigyelni. A film tekercsei a télen Lengyelországban turnéztak, videón kizárólag Amerikában jelent meg.
Kék bolygóBlue Planet
1990 Hossz: 41 perc Forgalmazó: Warner Home Video Rendező: Ben Burtt Hang: angol, német, holland, francia 5.1 Kép: 4:3, színes Felirat: magyar + 8 nyelv
Lumiére annak idején szétküldte operatőreit, hogy szállítsanak neki érdekes felvételeket a világ minden részéből. Az IMAX porondján most valami hasonló történik, csakhogy a mostai határvidék az űr, úgyhogy a legvagányabb IMAX-operatőrök maguk az űrhajósok. A
Kék bolygó című összeállításban a világűr felől láthatjuk bolygónkat: mintha egy földgömböt forgatnánk, csakhogy ez igazi. Egy-két földreszállás, sőt víz mélyére merülés a világ különböző pontjain igazi globális élményt nyújt, és még földdünkkel szembeni felelősségünket is tudatosítják.
T-RexT-Rex: Back to the Cretaceous
1998 Hossz: 44 perc Forgalmazó: Warner Home Video Rendező: Brett Leonard Szereplők: Peter Horton, Liz Stauber Hang: angol, német, spanyol, francia, svéd 5.1 Kép: 4:3, színes Felirat: magyar + 4 nyelv
Afféle sűrített
Jurassic Park: egy is régészkedés a kanadai Vörös Szarvas-folyónál, aztán egy paleontológus dínószenvedélyben égő bakfis lányával a múzeumból egyenesen a krétakorba csöppenhetünk, ahol jön a T-Rex, akitől halálra rémülünk, de a végén még meg is simogathatjuk. A gagyi sztorit lélegzetelállító felvételek teszik mellékessé: szédítő repülés Alberta kanyonjai fölött, és aztán persze a dínótrükkök. Brrr!
A fűnyíróember rendezője által jegyzett IMAX-mese 1999-ben bekerült minden idők 20 legnagyobb bevételt hozó filmje közé.
Kuvait tüzeiFires of Kuwait
1992 Hossz: 37 perc Forgalmazó: Warner Home Video Rendező: David Douglas Hang: angol, német, spanyol, francia 5.1 Kép: 4:3, színes Felirat: magyar + 10 nyelv
Ez a film nem jöhetett volna létre Saddam Hussein nélkül, aki csapatainak Kuvaitból való kiűzetése elsőtt parancsot adott az olajkutak felrobbantására. A borzalmas, mégis fenséges látvány IMAX-kamerákért kiáltott: a füsttől fekete ég felé törő óriás lángnyelvek, alant pedig egy letarolt ország roncsai. A különböző nemzetiségű oltóalakulatok között büszkén figyelhetjük a honfitársaink találmányát bemutató részt: egy tankra szerelt repülőgép-hajtóművel egyszerűen elfújták az égő olajkutat, mint egy gyertyát.
A Mir űrállomásMission to Mir
1997 Hossz: 39 perc Forgalmazó: Warner Home Video Rendező: Ivan Galin Főszereplő: Shannon W. Lucid Hang: angol, német, spanyol, francia 5.1 Kép: 4:3, színes Felirat: magyar + 11 nyelv
A volt szovjet űrállomás ma nemzetközi kutatóközpont, ahol az összezártság és a felelősség életre szóló barátokká kovácsolja a néhány hónapig ott tartózkodó orosz és amerikai űrhajósokat. A film ismeretterjesztő részei is igyekeznek érdekesek lenni, de az igazi vizuális élményt azok a képek nyújtják, amikor a csőlabirintusszerű helyen szerzett klausztrofóbiánkat a végtelen űrbe való kipillantgatásokkal oldhatjuk.