Kim Ki-Duk a kortárs dél-koreai film fenegyereke nemzetközi viszonylatban is az egyik legizgalmasabb filmkészítő az utóbbi időben. A most 44 éves Kim 1996-ban kezdett filmezni és ez már a kilencedik műve (azóta egyébként a 10.-et is maga mögött hagyta a sebes kezű direktor!). Eddigi munkái közül látványban és spirituális szépség tekintetében is kiemelkedik a Tavasz, nyár, ősz, tél... buddhista szellemiségű tanmeséje, bár akik látták a Titanic Fesztiválon bemutatott filmjeit (A sziget, Címzett ismeretlen), meg fognak lepődni, ezúttal mennyire kevés a kegyetlenül furfangos erőszak, és mennyire a szépség az uralkodó elem. 

A történet rendkívül egyszerű (ahogy ez a bölcs dolgokkal már lenni szokott): egy kisfiú felcseperedésének, fiúvá majd férfivé, végül buddhista tanítóvá érésének parabolisztikus, öt évszak meséjébe sűrített eseményeit követhetjük végig. A gyermekkori csíntevésektől (tavasz), az első szerelem ébredéséig (nyár), a felnőtt élet kegyetlen igazságainak megtapasztalásáig (ősz), majd a testi erő és a bölcsesség egyesülésének idejéig (tél), hogy végül az új tavaszon a hős maga váljék egy gyermek tanítójává. 

Az idilli környezetben, egy tó vizének közepén úszó kis szentélyben szimbolikus cselekvések, buddhista tantörténeteket imitáló események jelenítik meg mester és tanítvány különleges viszonyát, valamint az élet nagy és mély igazságait, s mindehhez az évszakok váltakozása nyújt szépséges (vizuális) hátteret. 

Azt kívánom magunknak, hogy a rendező további filmjei is mielőbb érkezzenek meg mozijainkba, de addig is nyugodt szívvel, előre kiosztom a Tavasz, nyár, ősz, tél...-nek a 2004-es év legszebb filmje címet.