Azért van abban valami vicces, hogy Magyarországon most már jószerével Varga Zsuzsa is indie-popnak számít, de inkább hagyjuk a „hazai zeneipar kontra közönségnevelés” témakörét. A Szívadóvevőn a zenei részt az Anima alkotó magja szállította és gondozta, de a dalok felébe a szövegeket jegyző énekesnő is beleadta ötleteit. Normális esetben ilyen lenne a hagyományos rádiós popzene, de félő, hogy ez a minimális pozitív bevállalás is túlzottan bátornak számít majd. A kötelező Anima-minőség garantált, még ha érezhetően kissé könnyedebb is a gitárpopos, szolidan elektro-kalandos megszólalás. A változatosabb dalpark jól áll Zsuzsának, szövegei elfogadhatók, az MC-betétek (Phreek) megállnak a modoros túlkapás határán és még a vegyes nyelvűség is szimpatikus lenne, azonban a kelleténél több az angol nyelvű dal (a kiejtés pedig kis kívánnivalót hagy maga után). Akad egy megkapó trombitaszólóval ékesített spanyol nyelvű felvétel is (Cuando Encontramos), azonban abból inkább lesz sorozat-főcímzene, mint balatoni chill-out. Akad egy feldolgozás (a Clash-féle erősen politikus Rock The Casbah), ami viszont new electrós kommerszsége – és vicces kiejtése – ellenére is szórakoztató. A slágeres dalok (Adhatom, Rázd még, Essen csak) színvonalasak és biztosítják, hogy hallgatóknak, rádióknak egyaránt szüksége legyen az ilyen vállalható magyar poplemezekre.


7/10