Mesehallgatás közben, ahogy haladunk előre, egyre jobban várjuk a történet végét, hogy győzzön a Jó, és a Gonosz elnyerje méltó büntetését. Aztán mikor vége van, mégiscsak sajnáljuk, hogy nem tartott tovább. Valahogy így van a mozinéző is A Gyűrűk Ura trilógiával. Három évig tűkön ülve vártuk a következő folytatást, bújtuk a netet az új trailerekért és utaztunk Labancföldre a hazainál korábbi bemutatóra. Idén sem volt ez másként. A kötelező naschmarkti kitérő után bezúztunk a moziba, hogy kétszáz percre eltátsuk a szánkat, és a vége főcím alatt megkeressük a padlón leesett állunkat. Ám alighogy Gandalfék (Ian McKellen - X-Men, III. Richárd) a Szürkerévnél elbúcsúznak tőlünk, máris visszavágyunk Középföldére.
A király visszatér a döntő csaták filmje. Minden eddiginél nagyobb ork seregek, óriás trollok, sárkányokon lovagló nazgulok ostromolják Minas Tirith-et, a fehér várost. A hatezer rohani lovas attakja sem játszótéri kavicsdobálás. Legolas (Orlando Bloom -
A Karib-tenger kalózai) pedig bemutatja, hogyan kell egy szál egyedül elintézni egy törtető, hegymagas olifántot. (Megjegyzem, valami hasonló már sikerült Luke Skywalkernek a Hoth bolygón egy birodalmi lépegetővel. Igaz, vele ott volt az Erő...)
Peter Jackson rendező a látványos csaták mellett becsempészett egy kicsit horroros múltjából (
Törjön ki a frász) is a filmbe. A Holtak Ösvénye vagy a Banyapók Odúja mindenkit a bársony kartámasz erőteljesebb markolászására késztethet. A díszletek, a kameraállások, az új-zélandi táj szépsége és a szakajtóra való komputeres trükk is mind hozzájárul ahhoz, hogy Tolkien regénye megelevenedjen a szemünk előtt. A színészek talán kissé túlságosan elbújtak a jelmezükben, a legjobb alakítás - sajnos - Gollamé. „Drágaszágom” persze csupán a CGI-színészek Oscar-díj-kiosztójára mehet majd el.
Mindent összevetve két dolgot tehetünk: fejet hajtunk az alkotók előtt és toporogva várjuk a - minden bizonnyal bővebb - DVD-változatot.