Ahogy a beteg állapota javul, úgy kell egyre több kegyes hazugságot kieszelnie a csalásba mindinkább belegabalyodó fiataloknak. A burkolt Simson, a daloló úttörők és a pártaktivistai köszöntő a mama születésnapján, jól megfér a házi stúdióban összebarkácsolt hamis TV-híradókkal. A fináléban még maga az első DDR-kozmonauta, Sigmund Jähn is feltűnik, csoda-e hát, ha a füllentések odáig fajulnak, hogy végül az NDK nyitja meg határait a keletre vágyó nyugatnémetek előtt, és így jön létre a német egység. 

De ki hazudik nagyobbat? A mama állapotáért aggódó, önmagát is okoló fiú, vagy a nyugatra disszidált apa távozásának hátteréről hallgató anya? A Good Bye, Lenin! 2003 februári bemutatója után öt hétig vezette a német nézettségi listát, és minden idők egyik legsikeresebb német filmjévé vált. Wolfgang Becker munkája túlmutat az egyszerű, felszínes, kockásinges, „GoTrabi, go”-s NDK-nosztalgián. A családi minidráma és a múltba révedés határmezsgyéjén remekül mozgó történet alkalmat adhat mindenkinek - egykori vasfüggönyön innen és túl - hogy elmerengjen olyan, alaposan elcsépelt, mégis örök témákon, mint gyermekkori álmok, család és összetartozás, vagy eltöprengjen, mi a helyesebb, az őszinteség vagy a kegyes hazugság.