A Kótyagos szerelem ékes bizonyítéka mindennek. Sandler egy korán kelő vécépumpa-kereskedőt alakít, Barryt, a gyermeklelkű melákot, aki kínzó magánya és nővérei állandó cikizése elől időnként csendes zokogásba menekül, illetve betör néhány ablakot, esetleg tárcsázza a telefonszexet. Mígnem egy napon az ő életébe is besüt a napocska, egy hasonlóan tétova, de roppant türelmes és kitartó szőkeség (Emily Watson) személyében. Barry felismeri a pillanat jelentőségét, és vasmarokkal ragadja meg a lehetőséget. Mint egy rettenthetetlen szuperhős, védelmezi régen várt boldogságát, verekszik, ha kell, négynek is nekimegy, és nem éppen tökmagoknak.

A rendező, Paul Thomas Anderson (A szerencse zsoldosai, Boogie Nights, Magnólia) remekül bánik a színészeivel, rövid pórázon tartja őket, és csak kevés szöveget ad a szájukba, azt is rövidke, töredezett mondatokban. Mindent ez az álomszerű esetlegesség jellemez: a szélesvászonra komponált, fakó képek félig mindig üresek, a halkan zörgő csontzenébe finom harmóniummelódiák vegyülnek, a kamera kába lassúsággal követi az eseményeket. Varázslatos hangulat, és csak fele olyan hosszú, mint a Magnólia volt.