Bár a
Without Me ismeretében felettébb valószínűtlen, hogy Moby valaha Eminemmel készítsen közös számot, de „a női Eminem” címre – intelligenciáját, maró humorát, raptechnikáját és bőrszínét tekintve – leginkább jogosult Princess Superstar örömmel vállalta a felkérést. A Conchetta Kirschner néven anyakönyvezett New York-i multiinstrumentalista-DJ-rapper csaj lassan egy évtizede van a pályán, de az utóbbi években sikerült kitörnie az undergroundból, amit Kool Keith, Bahamadia és Beth Orton vendégszereplésével készült
Princess Superstar Is című negyedik albumának sikere, a Jarvis Cockerrel (Pulp) közös DJ-fellépések, a N.E.R.D.-től érkezett „előzenekari” felkérés, továbbá a Trickyvel, Junior Sanchezzel és Arthur Bakerrel való közös munkák bizonyítanak. Ebbe a sorba illeszkedik az is, hogy Moby bevonta a
Jam For The Ladies kislemez- és klipverziójának elkészítésébe (ilyet a kis kopasz zenész már a
Play idején is csinált, mikor annak
South Side című dalát a No Doubt frontleányával, Gwen Stefanival rögzítette újra). A szexi és gúnyos formáját ezúttal is hozó Princess Superstar jó (hölgy)társaságba került, hiszen a nők erejét ünneplő hiphop szám eredetijében Angie Stone vokálozott és a legendás MC Lyte reppelt (az új verzió mindkettejüktől megőriz hangsávokat, MC Lyte-tól egy teljes versszakot is, két PS-szövegrész közé ékelve).
A maxira a Princess Superstarral készült új verzió mellé négy további remix került, bár azok egyikében sem halljuk a fehér rappercsaj vagány dumáját, pedig az egyik mixet a Mobyt és PS-t összeismertető közös barát, DJ Fancy készítette (a sűrűn vágott, szkreccselt
Fancy`s Mix az egyik legötletesebb átirat). Egy másik remixet Moby gyártott Voodoo Child álnevén (ez egy gyorsabb tempójú darab, mely a hangsávokból csak a refrénrigmus első sorát őrzi meg), a maradék kettőt pedig a hiphop és house keverésében gyakorlott Jason Nevins (az ő diszkós
Club Blaster Remixe MC Lyte mindkét versszakát teljes egészében használja, a
Reggae Dub Banger címét pedig egy kis
dancehall beütés igazolja). A maxira Moby két tempós instrumentális bónuszfelvételt is készített (
Bed, Ace Love), de ezek inkább csak ujjgyakorlatok.
8/10