A háborúról és a holokausztról rengeteg film készült már, sok hiteles és mély alkotás mellett számos közhelyes produkció is. Roman Polanski filmjét legalább két tényező megóvja attól, hogy egyszerűen egy újabb darab legyen a sorban: először is az alapanyag, Wladyslaw Szpilman önéletrajzi beszámolója egyedülálló háborús élményeiről, másodszor pedig a rendező féktelenül szárnyaló fantáziával kiötlött képi megoldásai, amelyek tökéletesen összhangban vannak a történet abszurditásaival.
Wladek Szpilman (Adrien Brody) ifjú varsói zongoraművész, akit a zene álomvilágából rántanak le a borzasztó valóságba a háború fejleményei: sárga csillag, gettó, a megszállók kegyetlenkedései. A gettó nagy kiürítésekor őt kiemelik a sorból, és míg családját útnak indítják Treblinka felé, ő marad gürizni a már szinte üres városrészben. És itt kezdődik a film legerősebb része, ahogy a megszokott cselekményvonalról a történelem hátsó ösvényére tér. Szpilman egy szerencsés pillanatban kisétál a gettóból és lengyel ismerősei segítségével Varsóban végigbujkálja a háború hátralévő részét... Bármilyen valószínűtlen is, mindez valóban megtörtént, Szpilman túlélte a zsidóüldözést, a bombázásokat, az utcai lövöldözéseket és nyolcvankilenc éves korában hunyt el 2000-ben ugyanott, Varsóban.Roman Polanski (aki maga is családjától elszakítva, bujkálva élte túl a zsidóüldözést Lengyelországban) a személyessége miatt kiváltképp megrendítő történetet filmjében váratlan húzással teszi még erőteljesebbé: a történetben is jelen lévő abszurd és groteszk minőséget alkalmazza a képi megvalósításban is úgy, hogy olykor egészen a humorig elmegy.
A zongorista Polanski fénykora óta legfontosabb filmje, amiben olyan alkotói frissességről tesz tanúbizonyságot, amelyre élemedett korú rendezők között Luis Bunuel óta nem volt példa.