Csak röviden: a költőként indult (majd folyamatosan íróként is ténykedő) kanadai dalnok az egyik legihletettebb dalszerző, a melankolikus hangvételbe csomagolt boldog-szomorú és gyakran (ön)ironikus szerzemények mestere, a legkedvesebb fahangú bariton és az egyik legzseniálisabb, legmélyebb dalszövegíró, a nők kedvence (na meg a férfiak irigységének tárgya). A kilencvenes éveket jórészt egy buddhista kolostorban töltötte, de legutóbbi, kilenc év szünet után elkészült lemezével (Ten New Songs) szintén hozta a szokásos magas színvonalat. Életműve két-három fejezetre bontható, de végighallgatva ezt a 160 perces válogatást, nincs túl sok értelme osztani-szorozni: itt egy egységes, hibátlan pályakép bomlik ki.
Mondjuk, aránymódosításokra szükség lenne, ugyanis Cohen szerint az utolsó három album annyit (sőt többet) nyom, mint az első hét, és ez azért túlzás. A válogatás precízen időrendben halad, első lemeze az akusztikus gitáros, egyszerű dalokkal indul. A zseniális debütálást, az 1967-es Songs Of Leonard Cohen nagylemezt még öt felvétel képviseli, de a hasonló minőségű két következő album (Songs From A Room - 1968, Songs Of Love And Hate - 1970) mindössze három szerzemény erejéig van jelen - ez az első hiba. Az első gazdagabban hangszerelt anyag, az 1974-es New Skin For The Old Ceremony három dala elégséges volna, ha a következő lemezről lenne bármi is, de nincs - ez a második hiba. Cohen tartja magát ahhoz a fogadalmához, hogy a legendás hangmágussal, Phil Spectorral közösen rögzített, nagyzenekari wall of sound csomagolású 1977-es Death Of A Ladies' Mant kizárta az életművéből (pedig végig élvezetes korong, remek dalokkal és olyan hangszereléssel, amilyet később a nyolcvanas években simán megengedett magának). Az 1979-es, visszafogottabb hangzású és viszonylag egyenetlen Recent Songs albumot egy dal képviseli (The Guests), az újra bámulatos Various Positionst (1984) pedig három szerzemény (köztük a legjobb kanadai dalnak választott, milliók által feldolgozott Hallelujah és Cohen leghátborzongatóbb szerelmes dala, az If It Be Your Will). A legsikeresebb Cohen-album, az 1988-as I'm Your Man nyolc felvételéből hat itt is szerepel (három már a kompiláció második lemezén), ami még megbocsátható, hiszen tényleg kulcsdalokról van szó, de az 1992-es The Future-t öt szerzeménnyel szerepeltetni már túlzás, pláne, hogy az egyik legjobb, az Always kimaradt - ez a válogatás harmadik hibája. A 2001-es album négy választottja rendben van, az viszont nem, hogy Cohen élvezetesen eltérő verziókat tartalmazó koncertlemezeit (Live Songs - 1973, Cohen Live - 1994, Field Commander Cohen - Tour Of 1979 - 2001) mindössze az eredetileg '84-es Dance Me To The End Of Love képviseli. A szép az egészben az, hogy a 10 pont így is jár, hiszen a gyűjtemény minden egyes dala briliáns.

10/10