Pókember először 1962-ben bukkant fel a Marvel képregényfüzetek oldalain. A mostoha sorsú, gátlásos tucatkamasz szuperemberré válásának történetét több rendező is tervezte már, azonban ezek az elképzelések mind zátonyra futottak. Még azután sem ment zökkenőmentesen a figura kalandjainak mozgóképre adaptálása, amikor a Columbia Pictures vezérkara szentül megfogadta magában, hogy nem vár tovább, és minden áron filmre viszi a sztorit: a projekt ledirigálásához szerződtetett rendezők sorra bedobták a törölközőt, és a címszereplő eljátszásának feladatát is hétre-hét más színészre bízták a mindenható - és aggodalmaskodó - producerek. Végül azonban véget ért a vita, és a produkció urai az extrém vizuális ötleteiről elhíresült Sam Raimit (Gonosz halottak; Darkman) választották direktorul, illetve a szuperhős-szerepben eleddig még nemigen vitézkedő Toby Maguire-t (Wonder Boys; Árvák hercege) kérték fel Pókember eljátszására. Az elsőre némileg érthetetlen döntés csak addig tetszik furcsának, míg valaki végig nem nézi minden idők egyik legjobb képregény-feldolgozását, a Pókember ugyanis túlzás nélkül annak nevezhető.

A szuperhős megszületésének fázisait finom humorral és lélektanilag kellően motiválva adja elő a film, melyben természetesen a pazar akciónak is jut hely. A számítógép-animált jelenetek a tökéletes illúzió hatását keltik, a színészek parádésak, a rendezés kiváló. A jelenlegi állás szerint a Pókember minden idők hatodik legnagyobb bevételt hozó filmje a mozitörténetben.