Nehezen lehetett úgy kijárni a gimit, egyetemet, hogy az ember - ha maga véletlenül valami megmagyarázhatatlan okból kifolyólag nem lett rég "galoppos" - ne szembesüljön a film közösségteremtő erejével, megunhatatlan idézeteivel, és ezek hatására ne csatlakozzon az össznépi szektához. Mert ha létezik olyan, hogy kultuszfilm, hát a Monty Python társulat első, az Arthur mondakör komolyan vételét örökre meghiúsító, így John Boorman remek
Excaliburjét előre ellehetetlenítő nagyfilmje Magyarországon mindenképpen az, nem kis részben a frenetikus magyar szinkronnak köszönhetően. Aki már látta, az úgyis megnézi még jó párszor, aki meg nem, az magára vessen, és nyugodtan érezze úgy, hogy egy másik bolygóról jött. Akinek meg még nincs DVD-lejátszója, annak csupán e dupla lemez miatt érdemes beszerezni egyet. *****
Extrák:
Hol is kezdjük? A zseniális magyar szinkron 5.1-esre felújított változata, Galla-féle szöveghűbb felirat, két kommentár, egy informatívabb rendezői a két Terryvel és egy idétlenebb színészi a három másik Pythonnal, mindkettő magyar felirattal(!!), plusz még egy felirat azok kedvéért, akik nem szeretik a filmet. Ők Shakesperae IV. Henrikének kamu változatát olvashatják a filmhez igazítva. Csak ez így már az egyet fizet, ötöt kap minősített esete, és akkor van még a feliratozható forgatókönyv, egy remek dokumentumfilm, melyben Jones és Palin visszatérnek a helyszínekre és nosztalgiáznak, egy korabeli BBC riportfilm Python stílusban, Lego-változat, japán változat, kókusz-oktatófilm, három dal együtténeklős verziója, le nem forgatott részek rajzban, gyilkos nyúl követő interaktív ötletbörze, fotógalériák, előzetesek, stb, és mindez a zseniális Gilliam-féle animált menübe csomagolva. Ja, és ne ijedjünk meg, ha az elején a mozigépész rossz tekercset tesz a vetítőgépbe. Az egyetlen incurka légy a levesben, hogy hiányzik a magyarított főcím a muffos feliratokkal. De ezzel együtt, ha minden DVD ilyen igényes kiadásban jelenne meg, akkor ez a világ egy sokkal szebb hely lehetne. *****
Monty Python and the Holy Grail
1974 angol vígjáték
Hossz: 86 perc
Forgalmazó: Warner Home Video
Rendező: Terry Gilliam, Terry Jones
Szereplők: Graham Chapman, John Cleese, Terry Gilliam, Eric Idle, Terry Jones, Michael Palin
Hang: magyar, angol, orosz 5.1
Kép: 16:9/1, 85:1, színes
Felirat: magyar + 15 nyelv
Extrák felirata: magyar