A magyarországi premierre majd másfél évet kellett várni, és ebben az időszakban csupán kósza legendák nyomán terjedt nálunk a film híre: a beszámolók arról szóltak, hogy noha ötvenmillió dolláros költségvetésű, gigasztárokat (Michael Douglast, Catherina Zeta-Jonest, Benicio Del Torót) felvonultató szupermoziról van szó, a Traffic korántsem szabványhollywoodi produkció.

A mostani bemutató igazolja ezeket a híreszteléseket: a film az álomgyári opusok átlagos darabjaitól valóban fényévekre áll. A két és fél órás mű három szálon futó - és a játékidő teltével lassan összefonódó - csavaros története a Mexikó és az Egyesült Államok közötti kishatármenti drogbizniszről szól, ám korántsem hagyományos tálalásban. A Traffic operatőre maga a direktor volt: a végig kézikamerával rögzített, sokszor már-már természetellenesre - kékre, sárgára, vörösre - színezett képek olyan hatást keltenek, hogy a néző egyes pillanatokban az események forgatagában érezheti magát, máskor viszont a kívülálló fölényével szemlélheti a vásznon folyó akciókat.

Steven Soderbergh-nek a kisujjában van a filmkészítés minden trükkje. Leginkább ennek köszönhető, hogy a Traffic a tavalyi év egyik szenzációja volt világszerte, és nagy valószínűséggel nálunk sem üresen kongó mozitermekben vetítik majd.