Már a nyitódalból, a Pink Floyd-os gitárhangzással operáló Slow Downból ("amikor eljön az ideje, nem kell mást tenned, csak lelassítani") rájöhetünk, hogy az eklektikus (funk, soul, diszkó és oldskool hiphop hatásokat felmutató) Fragments Of Freedom után a Morcheeba most visszalépett a hírnevét megalapozó triphop, a lassabb hangulatok irányába - bár nem lett újra annyira pszichedelikus, mint indulásakor. A beharangozó kislemezdalnak választott, vonóshangokkal színezett Otherwise ("nem fog fájni, ha kinyitod a szemed / csak rosszabb lesz, ha kritizálsz") is tipikus lassú Morcheeba-darab, míg az Aqualung néhol a Dr.Dre-féle alapok lüktetését idézi, és egy fuvolaszólót is kap - valószínűleg az azonos című Jethro Tull-darab iránti kacsintásként. A zenei humor a zenekar brazíliai turnéélményeit megéneklő Sao Paolo című fülledt számban is előjön - egy komolytalan szaxofonszóló képében. Szintén Dél-Amerikát idézi a címadó szám, melyben a címbéli egzotikus gitártípus, a charango is megszólal, majd később egy vendéghang is képbe jön: Pace Won az Outsidaz hiphopegyüttesből, aki a dal végén egy félperces rap erejéig villog. A következő dal, a limitált példányszámú kislemezen már néhány hónapja megjelent What New York Couples Fight Aboutban ismét vendégénekes szerepel, egy öreg soulhang, akinek körülbelül ugyanaz a funkciója, mint Bobby Womacknak a legutóbbi Rae&Christian-albumon (Sleepwalking) vagy Richie Havensnek a Groove Armadánál (Goodbye Country...) - azzal a különbséggel, hogy a hanghoz nem egy öreg feka tartozik, hanem egy harmincas fehér fickó, a Lambchop együttes vezére, Kurt Wagner. Az Undress Me Now szövegét szintén Wagner írta, de a Morcheeba énekesnője, Skye Edwards itt már visszaszerzi a főszerepet: ez az easy listeninges háttérvokálokkal és vonósokkal spékelt szám elférne akár az Air együttes repertoárjában is (lásd: Everybody Hertz). A Way Beyond című lassú popdal szintén easy listening díszítéseket mutat, majd ismét egy vendégrapper száma jön: a veterán Slick Rick tulajdonképpen saját híres szexizmusát karikírozza a vicces Women Lose Weight bűnügyi történetében, ahol egy férj megöli feleségét annak súlyfeleslege miatt. A vonós kíséretű, de a végén egy hangsúlyos retrós gitárszólót is felmutató Get Alongban ismét felbukkan egy rapbetét erejéig Pace Won, majd a Public Display Of Affection refrénjében az idősebb Godfrey fivér, Paul énekel duettet Skye-jal. A lezárás egy instrumentális szám (The Great London Traffic Warden Massacre), melynek nemcsak címe, de zenéje is vicces, easy listeninges vokálokkal és azokhoz illő vonóshangszereléssel.Összességében a Charango nem a Morcheeba legerősebb lemeze, de nagyon kellemes hallgatnivaló: Skye Edwards hangja továbbra is gyógyhatású, a ritmusfelelős Paul Godfrey megerősíti az együttes hiphop vonalát, a gitáros-zeneszerző Ross Godfrey pedig ismét enciklopédikus muzikalitásról tesz tanúbizonyságot.

8/10