(EMI)
A gúnyolódók szerint a New Model Army már vonatjegyért is eljön játszani hozzánk: egy zenekar, amelyhez a Sziget szervezői bármikor fordulhatnak, ha hirtelen üresedés támad, és sztárzenekarként adhatják el, noha egy évtizede nem volt slágere. Ez a válogatáslemez még azokból az időkből válogat, mikor még voltak neki.
Az észak-angliai Bradford bombatölcsér-domborzatú városka, a Southern Death Cult, a Terrorvision és részben a Chumbawamba szülőhelye. Innen indult húsz éve az a trió is, mely Cromwell hadseregéről nevezte el magát, a gitáros-énekes Justin Sullivan pedig szintén az angol forradalomra utaló Slade The Leveller művésznevet vette fel, hogy kétség se maradjon politikai nézeteik felől. A lelkes, punkos, folkos rockban nyomuló New Model Army 1984-ben meglepő módon leszerződött a multinaci EMI céghez és 1991 decemberéig ott jelentette meg lemezeit, de közben mégis hű tudott maradni elveihez. 1992-ben az elhagyott kiadó válogatáslemezt állított össze az addig megjelent tucatnyi slágerlistás kislemezdalból - ezt a válogatást adták ki most újra, változtatás nélkül. Nem zseniális, de szimpatikus zenekar, néhány egész jó pillanattal (
Stupid Questions, Get Me Out - hogy csak kettőt mondjunk). Csúcslemezük az 1989-es
Thunder And Consolation marad, arról nyugodtan idepakolhattak volna még néhány dalt (az
I Love The World például nagyon hiányzik). Ha az az album meg ez a besztof megvan, tulajdonképpen elég is tőlük - 1992 után ugyanis gyorsan eltűntek a süllyesztőben.
7/10