Az I Love Serge-re is parádés névsor gyűlt össze: többek között a U2-tól Wim Wendersen át Björkig mindenütt ott lábatlankodó Howie B, a nemrég új lemezzel jelentkező Orb, a bécsi downtempo-duó, dZihan és Kamien, vagy az ezoterikus szárnyalásoktól a feszes funkig mindenfelé otthonosan mozgó Chateau Flight (a sorból furamód kimaradt a mostanában nagy Gainsbourg-rajongó hírében álló Madonna legutóbbi albumának, a Musicnak a producere, Mirwais, akinek tavalyi szólólemezén megtalálhattuk a Cargo culte korszakos újrakeverését). Bár a korai korszak öt albumáról nem került szám a remixek közé, ez végső soron érthető: ezeken Gainsbourg még inkább énekelt, és csak később alakította ki hangmintázásra kiválóan alkalmas, női csacska-macska vokálokkal ellenpontozott, szétdohányzott, suttogásos-hörgéses stílusát.

Nem véletlen, hogy a zseniális Gainsbourg Percussionsról rögtön három dalt is találunk. És persze itt van az elmaradhatatlan Je t'aime... moi non plus (ez egyben a lemez legjobban sikerült, finom, lebegős szvinggel megtámogatott darabja, dZihanék munkája). A másik kiemelendő munka a Love on the Beat ortodox minimálverziója Krikor & W.A.R.R.I.O.-tól.

Persze az ilyesfajta válogatás-kákákon mindig lehet szerkesztési csomót keresni, például hogy a - Gainsbourg zsidó származására erősen rájátszó, nácizmussal kacérkodó - sokkoló Rock around the Bunkerről miért nincs semmi, meg hogy a Love on the Beatről miért a No Comment, és miért nem az akkor tizenhárom(!) éves leányával, Charlotte Gainsbourggal énekelt duett, a sokatmondó című Lemon Incest, és folytathatnám... Sajnos Gainsbourg mindig is megfoghatatlan marad, és ezzel a lemezzel is az a baj, hogy hiába a tisztelgés szándéka, ha pont az nem jön át, ami a lényeg: a mindent visszájára fordító, szexmániás, alkoholista, nemzetgyalázó, gyilkosan ironikus zseniális személyiség.

Serge Gainsbourg: 10/10


a remixlemez: 7/10