(Universal)
A 2000-es Titanic Fesztiválon már bemutatott, de a moziforgalmazásba csak 2001 elején kerülő új Guy Ritchie-film, a Blöff tulajdonképpen A ravasz, az agy és két füstölgő puskacső receptjét ismétli meg egy kicsit még furmányosabban, és ugyanezt teszi a filmzenelemez is (és itt tegyük hozzá, hogy már maga A ravasz, az agy... és filmzenelemeze is a Tarantino receptjét ismételte egy kicsit még furmányosabban).
Jól megfér egymás mellett breakbeates döngölés és musical-betétdal, reggae és techno, funk és cigányzene, diszkó és easy listening, baljós triphop és ötvenes évekbeli lötyögős rhythm & blues, s mindezeket nyúlfarknyi részletek tagolják a film hihetetlenül jól megírt dumáiból. A számok között legnagyobb arányban a nyolcvanas évek hajnaláról - a rendező tinédzserkorából - szerepelnek felvételek: 10cc, The Stranglers (a
Golden Brown című melankolikus kábítószerhimnusszal), The Specials vagy... Madonna (ami duplacsavar: egyrészt ugye a rendező csaja, másrészt meg a kacsintás a
Kutyszorítóban című Tarantino-film éttermi nyitójelenetére, sőt Ritchie meg is jegyezteti a Vinnie Jones alakította figurával, hogy
"hú, de bírom ezt a számot!" - és akkor még azt is tegyük hozzá, hogy Madonna aktuális szerzőtárs-producere, a francia Mirwais is szerepel egyik opuszával). Okos, okos.
7/10