Az Esszenciális Természetgyógyász konferencia keretén belül Magyarországon először hallható a Tibeti Nagy Hangmasszázs, amely zene és terápia EGYben.
Linkek
Az alternatív és komplementer terápiás módszereket felsorakoztató és egységként tekintő hozzáállás jelentheti az EGÉSZség megőrzésének és helyreállításának kulcsát.
A konferencián az előadások és csoportos foglalkozások mellett számos tanácsadó segíti a látogatókat állapotfelméréssel, különféle vizsgálatokkal, személyes tanácsadásokkal illetve egy kiállítással egybekötött vásárra is szeretettel várják a vendégeket.
A rendezvény célja, hogy megteremtse a szakma és az érdeklődők közötti személyes kapcsolatteremtési lehetőséget, a résztvevők hiteles gyógyítókat ismerhessenek meg, valamint olyan terápiás módszereket mutasson be, amely Magyarországon még nem honos.
A program keretében, számos neves szakember tart előadást Magyarországról, Németországből és Erdélyből is.

Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.

|
Iratkozz fel RSS-hírcsatornáinkra!
Programot ajánlok|Impresszum|Médiaajánlat|Felhasználási feltételek