Kicsit elbizonytalanodtam a harmincnál. Biztos, hogy harminc? Nem lehet, hogy inkább csak húsz? De nem, átszámoltam, visszakerestem, és semmi kétség, 1982-ben hozta létre Németh Alajos a Bikinit, akkor még Nagy Feróval.
Linkek
Kapcsolódó cikkek
Nekem személy szerint a hazai rock történelemből ez már kimaradt, én már csak azokat az éveket tudom visszaidézni – ’85-től –, amikor D. Nagy Lajos énekes csatlakozott a bandához. Erre az időszakra, illetve az ezt követő évekre viszont majd’ mindenki emlékszik az olyan híres slágernek köszönhetően, mint a Közeli helyeken, vagy az Adj helyet. Majd egy búcsúbulit követő hosszabb csend után megújulva tértek vissza a színpadra. Mondhatnám, hogy a stúdióba, hiszen azóta is ontják magukból a lemezeket, hogy csak a tavaly megjelent Elveszett illúziókat idézzem, de az az igazság, hogy a Bikini sokkal inkább koncertzenekar, mint hosszan stúdióban alkotó csapat.
A harmincadik születésnap persze megkíván némi nosztalgiát az együttestől, de ahogy őket ismerjük, nem csak régmúlt idézésről szól majd a koncert. Szó se róla, van miből válogatni. Szóval február 11-én, pont egy héttel a Sportaréna előtt, itt, Győrszentivánon is lehet ünnepelni az együttessel, vagy éppen bemelegíteni a jövő heti nagykoncertre.

Urbitális Majális 2012 Budapest, 2012. május 1 - 31.
Bogarak, lepkék, madarak Győr, 2012. május 3 - 31.
XVIII. Szegedi Borfesztivál Szeged, 2012. május 18 - 27.
Bakony–Balaton Geopark Hete Veszprém, 2012. május 21 - 27.
III. Szeged - Szabadka Gyermekszínházi Fesztivál Szeged, 2012. május 21 - 27.
Június 1. és 3. között harmadik alkalommal kóstolható immáron már több mint 100 féle üveges és közel 35 féle csapolt belga sör a Vajdahunyad várában.
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.
|
Iratkozz fel RSS-hírcsatornáinkra!
Programot ajánlok|Impresszum|Médiaajánlat|Felhasználási feltételek