A jazz egyik legnagyobb aktuális világsztárját, Joshua Redmant szerencsére nem először láthatják magyar rajongói Budapesten, ezúttal a Budapest Jazz Club vendégeként érkezik kis hazánkba.
Linkek
Joshua Redman nem meglepő, hogy 1991-ben megnyerte a Thelonius Monk szaxofonversenyt – minden bizonnyal genetikailag kódolt volt a hangszer iránti rajongása és érzéke, apja ugyanis Dewey Redman szaxofonos volt, akivel Joshua két közös lemezt is készített. Kaliforniában nőtt fel, zenei tanulmányait a Berkeley High Schoolban kezdte, majd innen egyenesen a Harvardra vezetett az útja, ahol summa cum laude diplomázott 1991-ben. Talán csak a véletlennek köszönhetően nem lett belőle jogász, ugyanis mielőtt még a Yale-en folytatta volna a tanulmányait, csatlakozott lakótársnak Brooklynba költözött barátaihoz.
Hamarosan New York jazz-szcénájának kellős közepén találta magát, és a Thelonius Monk szaxofonverseny megnyerése után le is szerződtette a Warner, majd 1993 tavaszán megjelent első – Grammy-díjra is jelölt – albuma. Az elmúlt tizenhárom évben csak saját lemezből több mint egy tucatot készített, a legutóbbi (Compass) két évvel ezelőtt jelent meg a Nonesuch-nál. Játszott többek között Pat Methenyvel, Brad Mehldauval és Chick Coreával, hozzánk most Reuben Rogersszel és Gregory Hutchinsonnal közös triójával érkezik.

Június 1. és 3. között harmadik alkalommal kóstolható immáron már több mint 100 féle üveges és közel 35 féle csapolt belga sör a Vajdahunyad várában.
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.
|
Iratkozz fel RSS-hírcsatornáinkra!
Programot ajánlok|Impresszum|Médiaajánlat|Felhasználási feltételek