Natalia LL, a lengyel konceptuális, posztkonceptuális, illetve fogalmi művészet nagyasszonya első átfogó életmű-kiállítása öt évtizedet ölel át és közel félszáz művet vonultat fel, ahol a korai műveket éppúgy láthatjuk, mint az utóbbi évek alkotásait.
Linkek
A kiállításon installációk, filmek, fotók, festmények, rajzok és nagyméretű munkák egyaránt megtekinthetők. A Korlátozás. Territórium. Meghatározás. alcímet viselő tárlat minden eleme magában hordozza a művész jellegzetes ars poeticáját, melynek lényege a lét értelmén való töprengés és az érzelmi intenzitás. Natalia LL a létezés magán, közösségi és földrajzi határainak problémáját, az intimitás terét vizsgálja.
A kiállításhoz számos kísérőrendezvény is kapcsolódik: nézhetünk filmeket, részt vehetünk felolvasóesteken, koncerten, táncelőadáson, és folyamatosan tartanak tárlatvezetéseket is.
A kiállításhoz számos kísérőrendezvény is kapcsolódik: nézhetünk filmeket, részt vehetünk felolvasóesteken, koncerten, táncelőadáson, és folyamatosan tartanak tárlatvezetéseket is.
Június 1. és 3. között harmadik alkalommal kóstolható immáron már több mint 100 féle üveges és közel 35 féle csapolt belga sör a Vajdahunyad várában.
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.
|
Iratkozz fel RSS-hírcsatornáinkra!
Programot ajánlok|Impresszum|Médiaajánlat|Felhasználási feltételek












