Fellépők

Kedvenc helyek

"Terveim nem változtak, alkotás, alkotás, alkotás" - Varga Livius
|
Egy gumicsont bármikor bárkinek jól jöhet, főleg, ha még egy pendrive-ot is rejt, amit a laptop-ba betolva nyomathatjuk A Kutya Vacsorája profi keretek közt rögzített első nagylemezét. Varga Liviust – mikor máskor, mint – jól megérdemelt madeirai pihenése alatt zaklattuk kérdéseinkkel.
- Decemberben Gumicsont címmel és alakban megjelent az első nagylemezetek, ami valójában nem is „nagy”, és nem is az első, hiszen 2003-ban már volt egy megjelenésetek, amikor letölthetővé tettétek ezeknek a számokat jó részét. Miért pont most jelent meg a lemez?  
 
- Azért pont most jelent meg, mert pont most készült el. A munkálatok már több mint öt éve folynak. Mikor az első formájában a neten megjelent, az nem volt más, mint egy demo. Ahogyan megszülettek az első számok Kovács Gery (gitáros-zeneszerző) házistúdiójában, már pakoltuk is fel a netre. Legyen a zene mindenkié, ahogy Kodály Zoltán mondta és mi is ezt vallottuk.  
 
- Miért pont pendrive-on? 
 
- A pendrive tulajdonképpen egy gumicsont, egy reakció korunkra és a zenés filozofálgatás elnyűhetetlenségére. Plusz ráfért még egy csomó anyag, mint például a zenehallgatást komplex élménnyé varázsoló látványelemek, a Kárpáti Dódi által rajzolt borító, és egyéb meglepetések. 
 
- Néhány frissebb szerzemény is felkerült a lemezre, ezek mikor születtek? 
 
A hosszú készülődés alatt természetesen születtek újabb számok, ezek is rákerültek. Például a Menekülj című számot Bárdos Deák Ági egyik Trafó-beli estjére írtuk. 
 
- Az összes számot újra felvettétek. Mennyit változtak a dalok a korábbi verziókhoz képest? 
 
A számok folyamatosan változnak. Két koncerten való elhangzás között is akár és még megjelenés után is. Persze egy profi stúdióban egy zenésznek sokkal több lehetősége van formába önteni hangzásbeli kreativitását. Úgyhogy ez az anyag egy 2011-es állapotjelentés.  
 
- Az alaptagok mellett vendégművészek – családtagok és zenésztársak – is hallhatók a lemezen. Ki hogy jött a képbe?  
 
- Nemes Zoli (ének-billentyű) például elhozta saját zenekarából (Jambalaya) a fúvósokat. Ők saját magukat hangszerelték a dalokba. Hallgatva a stúdióban a félkész számokat, záporoztak az ötletek. Az egyik szám hallgatásakor Gery felkiáltott: ide a Gyula hangja kell! És olyan arcot vágott, mint aki azt jelentette be, hogy a spanyol trónörökössel reggelizett. – Ezt elintézem – mondta azzal a hangsúllyal, mintha a Himalája megmászására készülne. Később kiderült, hogy gyerekkori jóbarátja és zenésztársa még a soproni éveiből. Így gazdagott egy csodálatos orgánummal a falka minden kutyájának füle. Az már magától értetődött, hogy gyerekhangként Faszi (Gerdesits Ferenc – dobok) fia, Máté fog szerepelni, akinek egyébként a keresztapja vagyok.  
 
- 2003. óta létezik a zenekar, és bár mindenki több más csapatban is zenél és neked is különböző egyéb elfoglaltságaid vannak, sosem gondoltátok, hogy a hobbizenekarból főállás vagy legalább félállás legyen?  
 
- Erre a formára állt be a működésünk. Nem szeretnénk, ha a profizmus gáncsos és süppedős mocsarában pehelybundánk bepiszkolódna. 
 
- Most, hogy kijött az első hanghordozó, lehet arra számítani, hogy újabb dalok, esetleg lemez is követi majd?  
 
- Igen, lehet. Vagy nem? Hm. De, biztosan. Vagy...De de. Illetve... 
 
- Mikor lesz a következő koncertetek? 
 
Következő koncertünk február elején egy jelmezbemutató koncert lesz, egyben farsangi buli. Témája maszkírozás, rejtőzködés, alakoskodás, feloldódás az arctalan tömegben. 
 
- Ha már a koncertekről beszéltünk, a Quimby tavaly ünnepelte 20. születésnapját. Milyen volt számodra fellépni az Arénában? 
 
- Nagy dolognak tartom, annak ellenére, hogy továbbra is a klubok világa a kedvenc terepem.  
 
- Mik a terveid 2012-re? 
 
- Kutya, Quimby, tréningek, tévézés, peca. Az idén remélem, beindul a hollywoodi filmszínészi karrierem. Terveim nem változtak, alkotás, alkotás, alkotás. Tudomány, művészet, és azt hiszem, eladjuk a pesti lakásunkat és irány vidék. 
 
- Most egyébként hol is vagy? 
 
- Két év után sikerült eljönnünk a feleségemmel nyaralni, Erre a zenész holtszezon, a január a legalkalmasabb. Ülök Madeirán, az erkélyről nézem a tengert, tegnap fogtam egy murénát. 
m.á.
2012.01.27
|
Új hozzászólás
Név: E-mail:
Hozzászólás:
Ismételd meg:


2012. február 23., csütörtök

Alfréd
Tagok: túl az 1 millión