Február a farsang hónapja. Így volt ez már kétszáz éve is, amikor Csokonai Vitéz Mihály Somogy megyében járva részt vett egy farsangi mulatságon, és itt kapott ihletet Dorottya, vagyis a dámák diadalma a fársángon című vígeposzához.
Nem véletlen tehát, hogy Kaposváron Farsangi és Dorottya Napokat rendeznek február 3–5. között.
Lesz országos vers- és prózamondó verseny, farsangi vetélkedő és játszóház, maskarás felvonulás és jelmezverseny. A gyerekeket koncertek és színházi előadások várják. Somogyi településekről érkező hagyományőrző csoportok mutatják be télűző műsoraikat.
A szerelmeseknek bolondesküvővel és bohókás eljegyzéssel készülnek a szervezők. A kínálatban télűző táncház, deda-égetés és belvárosi tárlatvezetés is szerepel, de óriásbáb- és tűzzsonglőr produkciót, valamint álarcosbált is választhatunk, kedvünk szerint. Akit nem riaszt el a tél hidege, farsangi félmaratonon teheti próbára gyorsaságát és kitartását. A programot kirakodóvásár és farsangi bazár teszi még élvezetesebbé és teljesebbé. A lacikonyhákban pedig farsangi finomságokkal tömhetik meg a bendőjüket a maskarás mulatság résztvevői. Álarcot, jelmezt fel!

Urbitális Majális 2012 Budapest, 2012. május 1 - 31.
Bogarak, lepkék, madarak Győr, 2012. május 3 - 31.
XVIII. Szegedi Borfesztivál Szeged, 2012. május 18 - 27.
Bakony–Balaton Geopark Hete Veszprém, 2012. május 21 - 27.
III. Szeged - Szabadka Gyermekszínházi Fesztivál Szeged, 2012. május 21 - 27.
Június 1. és 3. között harmadik alkalommal kóstolható immáron már több mint 100 féle üveges és közel 35 féle csapolt belga sör a Vajdahunyad várában.
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.

|
Iratkozz fel RSS-hírcsatornáinkra!
Programot ajánlok|Impresszum|Médiaajánlat|Felhasználási feltételek