Fesztiválok

Héten vetített filmek

Zenei fellépők

Filmek a TV-ben

Moizer Zuzsa: Az emlékezés útja – Passage
|
Dunaújváros, Kortárs Művészeti Intézet, január 13. - február 24.
Régen foglalkoztunk már a dunaújvárosi Kortárs Művészeti Intézettel és az ott zajló projektekkel, pedig ha valami érdekes történik errefelé a képzőművészetben, azért nagyon gyakran ebbe az intézménybe kell ellátogatni.
Ilyenkor egyúttal az is kiderül, hogy nem csak Fejér megyére, de azon belül Dunaújvárosra is külön érdemes odafigyelni, hiszen a KMI rendszeresen bemutat olyan alkotókat is, akik valamilyen módon kötődnek a városhoz.
 
Moizer Zsuzsa rajzai és festményei ma már inkább vendégeskednek a megyei közös tárlatokon, igazi terepük valóban az országos és a budapesti kortársművészeti piac, ám a mostani KMI-beli kiállítás több szempontból is szakít ezzel a renddel. Egyrészt Moizer elhagyja az önarcképek dominálta akvarellműfajt, és az installáció és a szobrászat felé tekintget, másrészt kifejezetten a dunaújvárosi kiállítóhely termei adják a keretet a munkákhoz. A három jókora terem egy-egy alkotása persze nem nagyon tér el attól a nyelvtől, hangulattól, amit eddig megismerhettünk, és még azzal sem árulok el titkot, ha felsorolom, hogy a három téma: a hajó, a kutya és a ház.  
 
Hanem akkor mi lenne a lényeg? Talán kicsit az is, hogy a szorongás ezúttal körbejárható. És így aztán vagy kevésbé félelmetes, vagy még inkább az. 
Sax Pál
2012.01.25
|
Új hozzászólás
Név: E-mail:
Hozzászólás:
Ismételd meg:


2012. május 26., szombat

Fülöp, Evelin

Urbitális Majális 2012 Budapest, 2012. május 1 - 31.

Bogarak, lepkék, madarak Győr, 2012. május 3 - 31.

XVIII. Szegedi Borfesztivál Szeged, 2012. május 18 - 27.

Bakony–Balaton Geopark Hete Veszprém, 2012. május 21 - 27.

Június 1. és 3. között harmadik alkalommal kóstolható immáron már több mint 100 féle üveges és közel 35 féle csapolt belga sör a Vajdahunyad várában.
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Tagok: túl az 1 millión
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.