"Álmaim városa az, ahol a téma az utcán hever"
Beszélgetés M. Tóth Gézával, Almási Tamással és Gothár Péterrel
Színház- és Filmművészeti Egyetem 2012/13-as tanévében induló filmes MA-képzéseinek szakfelelőseivel álmaik városáról és a művészeti képzések helyzetéről beszélgettünk.
- Milyen lenne álmaitok városa, ha ti alkothatnátok egyet?
Almási Tamás: - Álmaim városa az, ahol a téma az utcán hever.
M.Tóth Géza: - Gyalogos ember vagyok, még csak vezetni sem tudok. Nem merev ideológiák miatt, inkább kényelemszeretetből. Szeretek lassan, szemlélődve, ismerősökkel összebiccentve, gyalog lenni. A sok ilyen-olyan színű autó, ha áll, ha mozog, időben is, térben is és vizuálisan is eluralja a várost az épületek, utcák, terek, zöldek elől, de főként előlünk, városlakóktól. A város minden autótlan helye, akármilyen kicsi is, pl. a Liszt Ferenc tér, vagy a Krúdy Gyula utca, rögtön lélegezni kezd, ismerőssé, otthonossá válik számomra. Szívesen élnék egy olyan Budapesten, amelyiknek nagy részén mindenki gyalog, biciklivel, rollerral, szamárháton, villamoson és más – szemlélődést lehetővé tévő – módon közlekedik, vagy csak áll, gyönyörködik és sokat beszélget.
Gothár Péter: - Élhetőbb és kulturálisan sokszínűbb, nyitottabb a jelenleginél.
- Mit gondoltok milyenek a mai magyar művészeti mesterképzések?
AT: - A művészeti mesterképzések, hasonlóan a többi mesterképzéshez, kaput nyitnak Európára.
MTG: - A mesterképzés intenzív és felelős partneri viszonyt feltételez a hallgatók és az intézmények között. A Színház- és Filmművészeti Egyetemen folyó Látványtervező MA szak nagy hangsúlyt fektet erre, a hallgatók önálló, felnőtt alkotóként a saját személyes programjukon dolgozhatnak. A tanárok tapasztalt alkotótársként segítik az egyéni programok megvalósítását. A speciális szaktudások és tapasztalatok megszerzésére a hallgatók rövid, intenzív workshopokon, nemzetközi együttműködéseken vehetnek részt, és folyamatos konzultációs lehetőségük van a szakma legjelesebb kortárs alkotóival és teoretikusaival.
GP: - Mesterképzések tekintetében nincs még nagy tapasztalat, különösen a művészeti képzések terén, hiszen nemrég indultak. Egy-két évfolyam elindítása után viszont reméljük, hogy beáll arra a szintre, ahova szerintünk kellene, hogy tartozzon.
- Mennyire nőtt vagy éppen csökkent az érdeklődés a művészeti képzések iránt?
AT: - Továbbra is óriási az érdeklődés a művészeti egyetemek képzései iránt.
MTG: - Nemcsak az érdeklődés nő évről évre, hanem egyre több olyan felvételiző jelentkezik, aki pontosan érti és felméri, hogy mit nyerhet egy ilyen képzéssel. Egyre több olyan hallgató van, aki nem a külső kényszereknek engedve, hanem jól definiált saját érdek szerint dolgozza-tanulja végig a mesterképzés két évét. A Látványtervező MA osztály idei végzősei máris a saját szakterületük megbecsült, sokat foglalkoztatott alkotói: hazai és nemzetközi produkciók látvány-, díszlet-, jelmeztervezői, storyboard artistjai, animációs és posztprodukciós szakemberei.
GP: - A felvételi adatok szerint mindig is kiemelt érdeklődés volt a filmes képzések iránt. Miután ezek ritkán indulnak és költséges képzések, ezért kiemelten fontos ez az állandó érdeklődés. A digitális technikák terjedésével és fejlődésével ez az érdeklődés pedig folyamatosan nő.
- Filmrendező és dokumentumfilm-rendező művészképzésekre idén először lehet jelentkezni, miben lesznek egyedülálló képzések ezek?
AT: - Az utóbbi 10-15 évben a dokumentumfilm-készítés virágkorát éli Nyugat-Európában és a tengeren túl egyaránt. Az érdeklődés kiszélesedésével nő az igény a képzett filmesek iránt. A dokumentumfilm-rendező művész mesterszakon végzett hallgatók alkalmasak lesznek a szakterület hazai, illetve nemzetközi vérkeringésébe bekapcsolódva igényes alkotások létrehozására. A képzés színvonalát garantálja a nagy múltú SZFE, a rangos tanári kar és a kiscsoportos filmes oktatás, amelyben a mester személyre szóló figyelmével segíti a hallgatók fejlődését. Újdonság, hogy a képzés részben „terepen” zajlik, ahol a növendékek „valós” körülmények között próbálják ki magukat. A 10 napos vidéki alkotótáborokban tanári felügyelet mellett éles helyzetekben forgatnak. Közösen dolgoznak és alkotnak.
GP: - A filmkészítés iránt érdeklődők szélesebb spektrumát lehet várni, több területről lehet jelentkezni a Filmrendező MA-képzésre. Struktúrájában is mást ad, mint egy ötéves, elnyújtott egyetemi képzés, sokkal koncentráltabb és gyorsabb eredményt ígér. Különös hangsúlyt kap a műhelymunka is, ami azt jelenti, hogy a hallgatók filmeket forgatnak majd, és közösen beszéljük meg, elemezzük ki az elkészülő munkákat.

Június 1. és 3. között harmadik alkalommal kóstolható immáron már több mint 100 féle üveges és közel 35 féle csapolt belga sör a Vajdahunyad várában.
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.

|
Iratkozz fel RSS-hírcsatornáinkra!
Programot ajánlok|Impresszum|Médiaajánlat|Felhasználási feltételek