Aki egy kicsit is tisztában van az imént felsorolt urak zenei képzettségével, sejtheti, hogy a következőkben nem holmi parasztosan egzotikus crust punkról fog olvasni. A zenekar a progresszív rock/metal és a (fúziós) jazz határmezsgyéjén mozog, ám egyértelműen egyik műfajba sem sorolható be. A Soul Alert mégis ez utóbbihoz áll közelebb. Az itt hallható instrumentális dalok ugyanis jóval finomabb zenei megoldásokkal operálnak, mint pl. a Dream Theater-közeli örömzenei projektek. Ám ettől még korántsem befogadhatóbbak.
 
A szerzemények többségében felcsendülnek ugyan visszatérő, fogós dallamok, ám egy laikus hallgató számára ezek vajmi kevés fogódzót rejtenek. A "politikailag korrekt" (véletlenül sem vendéglátós) darabok közül magasan kiemelkedik a címadó track vagy a Standing Still, melyekben a súlyos, lendületes gitárjáték és a hangulatos billentyűfutamok kiváló kontrasztot képeznek egymással. Valójában azonban a Fences Of Reality című záródal világít rá arra, mitől is lehetne a Soul Alert igazán emlékezetes anyag. Az ominózus szerzemény nem más, mint a Lazy Boy énekkel megtámogatott verziója, ám Tanka Balázs (Turbo) dallamai valódi karaktert adnak neki.
 
Semmi kétség afelől, hogy egy tökéletesen feljátszott, minden ízében profi albumról van szó, ám aki eddig csak kívülről látott konzervatóriumot, nem biztos, hogy képes lesz lankadatlan figyelmet tanúsítani iránta.