Összeállt a Megasztár zsűrije
|
Teljes a Megasztár zsűrije: Falusi Mariann, Bereczki Zoltán, Bochkor Gábor és Mester Tamás alkotja a tehetségkutató ítészkarát. A zsűrinek ezúttal nemcsak véleményeznie és dönteni kell majd, de a versenyzők felkészítésében is részt vesznek.
Falusi Mariann, Bereczki Zoltán, Bochkor Gábor és Mester Tamás véleményezi majd hétről hétre a tehetségkutató versenyzőinek produkcióit a TV2-n február 10-én induló Megasztár 6. szériájában. A műsor a számos újdonság mellett a zsűri számára is új feladatokat hoz. Az ítészek ezúttal nemcsak döntenek és véleményt mondanak, de az élő adások heteiben a versenyzők felkészítésben is intenzíven részt vesznek, akárcsak a konkurens csatornán futó X-Faktorban.
 
Falusi Mariann szerint sorsfordító lehetőségeket rejt a versenyzőknek a Megasztár
 
- Álltam én is a Ki mit tud? zsűrije előtt, így tudom, mit jelent egy versenyző számára ez a fajta megmérettetés. A Megasztár ítészének lenni most hatalmas felelősséget jelent, hiszen egy-egy döntésünkkel, egy-egy megszólalásunkkal életeket befolyásolhatunk. 
 
Mester Tamás hiszi, hogy lesz olyan magyar énekes, aki a nemzetközi zenei színtéren is tartós sikereket érhet el. 
 
- Úgy éreztem, hogy ebben az évben az ítész szerep helyett, szívesen nyújtanék más formában is segítséget a versenyzőknek. Szerencsésen alakult, hogy ezt zsűritagként is megtehetem, hiszen részt vehetek a felkészítésükben. Hiszek abban, hogy Magyarországnak egyszer világsztárja lesz, ezért nálam egyetlen mérce van: van-e olyan előadó, aki képes világszínvonalon énekelni. Azért jövök nagyon szívesen ebbe a műsorba, mert úgy gondolom, itt minden pillanatban megtörténhet: megérkezhet valaki, akiért lelkesedni tudok. 
 
Bochkor Gábor számára a tehetségkutatáson kívül a Megasztár egyet jelenet a szórakoztatással és a show-val. 
 
- Régóta követem a Megasztárt, izgalmas lesz most belülről látni, a zsűri tagjaként részt venni a produkcióban. A tehetségkutatás mellett a műsor számomra a show-ról szól. Azt várom az énekesektől, hogy szórakoztassanak minket és a nézőket is.  
 
Bereczki Zoltánt izgalommal tölti el, hogy olyan páratlan karrierek indulásának lehet részese, mint amilyennel több egykori megasztáros is büszkélkedhet.  
 
- A Megasztár olyan énekeseket adott nekem, akiket rajongással tudok hallgatni, elég, ha a Tóth lányokra, vagy éppen Caramelre gondolunk. Annak a lehetősége, hogy ott lehetek, amikor a következő nagy tehetségek belépnek az ajtón és azok között lehetek, akik megtalálják őket, elképesztő izgalommal tölt el! 
 
2012.01.19
|
Új hozzászólás
Név: E-mail:
Hozzászólás:
Ismételd meg:


2012. május 26., szombat

Fülöp, Evelin
H
21
K
22
Sze
23
Cs
24
P
25
18:15
Az ifjú farkasember
amerikai vígjáték, 1985
18:15
Rango
amerikai animációs film, 2011
18:15
Szingli mami bevetésben
amerikai filmdráma, 2003
18:20
Az őrzők legendája
amerikai animációs film, 2010
18:45
Egy lányról
angol filmdráma, 2009
Június 1. és 3. között harmadik alkalommal kóstolható immáron már több mint 100 féle üveges és közel 35 féle csapolt belga sör a Vajdahunyad várában.
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Tagok: túl az 1 millión
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.