[ drumandbass / electronica ]
Luke Vibert, a brit DJ-producer a Hate Brothers nevű, a Beastie Boys-ra hajazó együttesben kezdte pályafutását, de volt punkzenekara is, mielőtt örök hűséget esküdött volna az elektronikának. A Wagon Christ néven is tevékenykedő guru Plug alteregója most 1995 és 1998 között készített kiadatlan felvételeit jelentette meg.
Luke Vibert, alias Plug pályafutása a kilencvenes években indult, amikor olyan "újhullámos" DJ-k mellett határozta meg a brit tánczene arculatát, mint Aphex Twin vagy Squarepusher. 1996-os Drum 'N' Bass For Papa című munkáját sokan a műfaj legfontosabb lemezei közé sorolják, és főleg játékosságát, szellemességét szokták hangsúlyozni. Ez utóbbiból most is kapunk, Plug ugyanis rengeteg helyről merít, így meglehetősen változatos a Ninja Tune gondozásában megjelent felhozatal, amire jellemző a múltba kacsintás, a hangzás mégis aktuális, és a dalokra sem rakódott rá az elmúlt évek pora.
Ha számokat kéne kiemelni, akkor a megállíthatatlanul döngölő Scar City köztük lenne, a fúziós jazz-funk alapokon nyugvó Feeling So Special is izgalmas, ahogy a keleties Come On My Skeleton is. A szitár később is előkerül, több számban is, ahogy a jungle-elemek és funk iránti szimpátia is.
Nem resztli-gyűjtemény, hanem egy minőséges munka, ami nem megrázó, de biztos sokakat felráz majd.

Linkek
|
Iratkozz fel RSS-hírcsatornáinkra!
Programot ajánlok|Impresszum|Médiaajánlat|Vélemény|Felhasználási feltételek